MOME-adatvizualizációval készült csillagászati publikáció jelent meg a Nature Communications-ben

Date:
Látványos videó készült az XX Trianguli (XX Tri) nevű vörös óriáscsillag felszínén megjelenő csillagfoltok időbeli változásáról, amelyet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) adattudósai, Radványi Ádám és Varga Viktor készítettek. A Leibniz-Institut für Astrophysik Potsdam (AIP) és a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Csillagászati Intézetének kutatói 16 éves méréssorozat alapján rekonstruálták a vörös óriáscsillag felszínén megjelenő, az átlagosnál hűvösebb területek, úgynevezett csillagfoltok időbeli változását, melyet a két szakember adatvizualizációs animációval tett közérthetővé.

„Ritkán adatik meg, hogy az ember olyan projekten dolgozhasson, amely egyrészt mélyen interdiszciplináris jellegű, másrészt ekkora tudományos jelentőséggel bír. A mi részvételünk főként a kutatás tudománykommunikációs vonalára fókuszált: célunk az volt, hogy érthető és látványos formában mutassuk be ennek az egyedülálló kutatásnak a jelentőségét. Egy távoli, több száz fényévre lévő csillag életre keltése egyszerre feszegette a természettudomány és a művészet határterületeit, de minden kihívást megért ez a munka, igazi szerelemprojektté vált időközben” – mondta Radványi Ádám. 

Az adatvizualizáció területe ma már a tudománykommunikáció kiemelkedően fontos eleme, elsődleges célja a megismert valóság megmutatása könnyen érthető és emészthető formában. Nemcsak lenyűgöző képi világot teremt a rendelkezésünkre álló adatokból, de támogatja az összefüggések befogadását is. 

Az XX Trianguli vörös óriáscsillag megfigyeléséhez kapcsolódó vizualizáció az első állomása volt a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) között létrejött stratégiai együttműködési megállapodásnak. A kutatók tervei szerint a jövőben több csillagászati és földtudományi kutatáshoz is készít majd az ábrákat, videókat a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) adattudományi csapata. 

A mostani kutatásban a XX Trianguli vörös óriáscsillagot a felszínén megjelenő, hatalmas, az átlagosnál hűvösebb területeket jelző fekete foltok és azok változékonysága tette különösen alkalmassá a megfigyelésre. Felszíni változásait a Tenerifén elhelyezett STELLA robottávcsővel 2006 és 2022 között több mint 2000 mérésben rögzítették. Ezekből az adatokból 99 darab, a csillag felszíni hőmérsékletét tükröző képet rekonstruáltak a kutatók egy közvetett módszerrel, az úgynevezett Doppler-tomográfiát alkalmazva. A Doppler-képekből ezt követően készített a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) adattudományi csoportja az óriáscsillag külső foltváltozásainak időbeli dinamikáját szemléltető videót. 

„Nem kis kihívás volt számunkra ez a feladat. A meglévő adatokból – mindenféle interpolációs eljárás segítségével – több mint 5000 hőmérsékleti pillanatképet állítottunk elő, és ezt alakítottuk folytonos animációvá. Olyan vizualizációt akartunk készíteni, amely a szélesebb közönség számára is közérthetően, már-már testközelből mutatja be, hogy miként változott a XX Trianguli felszíne a 16 év alatt” – meséli a projektről Radványi Ádám, a MOME adattudósa. 

A kutatók tanulmánya a Nature Communications című rangos tudományos folyóiratban jelent meg 2024. december elején. Egyik fő megállapításuk, hogy a megfigyelt óriáscsillag felszíni változásai nem mutatják a Nap esetében megfigyelt ciklikus viselkedést. A csillagdinamók vizsgálatával a napdinamó megértéséhez is közelebb jutottak a kutatók. A dinamóműködés megértésének pedig azért van nagy jelentősége, mert az nemcsak a Nap vagy más foltos csillagok mágneses tulajdonságaiért felel, de például a Föld mágneses terét is hasonló mechanizmus hozza létre. 

„A napfoltok a Nap mágneses aktivitásának legismertebb megnyilvánulásai, amelyek számos más jelenséggel, például a napkitörésekkel vagy a napciklussal együtt a Nap belsejében működő dinamómechanizmushoz köthetők. A csillagfoltok a napfoltokhoz hasonló jelenségek távoli csillagokon, azonban a csillagok felszínét általában nem tudjuk közvetlenül megfigyelni, ezért az XX Trianguli esetében egy közvetett módszert, az úgynevezett Doppler-tomográfiát alkalmaztuk” – magyarázta a kutatás magyar résztvevője, Kővári Zsolt, a HUN-REN CSFK tudományos tanácsadója. 

 

A kapcsolódó tudományos publikáció: 

Strassmeier, K.G., Kővári, Zs., Weber, M., Granzer, T.: Long-term Doppler imaging of the star XX Trianguli indicates chaotic nonperiodic dynamo, Nature Communications (2024), https://www.nature.com/articles/s41467-024-54329-4

DOI: 10.1038/s41467-024-54329-4 

More news

AR-szimpózium, Zenctuary VR+, Waterside Voices – csak néhány azok közül az izgalmas kutatási projektek közül, amelyek számára a MOME Pályázati és Fejlesztési Igazgatóság sokmilliós forrást szerzett az elmúlt évben. Ezek között van a városfejlesztés, a természetvédelem, a kortárs tánc, valamint az egészségügy terén fejlesztett innovatív VR-technológiai kutatás is. A MOME számára kiemelt fontosságú, hogy a 21. század komplex kihívásaira válaszoló projektjei a szűkülő állami támogatások mellett is megvalósuljanak, ezért a pályázati források feltárása és azok hatékony kihasználása stratégiai jelentőségűvé vált.

Miért lehet vonzó a MOME a fiatalok számára? Ezt a kérdést járta körbe a 8. Konnekt Live pályaorientációs fesztiválon a MOME-t képviselve Ruppert Dániel, formatervező, oktató, Svarcz Enikő Animáció szakos hallgató, Parag András Textiltervezés BA szakos hallgató és Sirály Dóra grafikus, MOME-alumna. Többek között arról beszélgettek a 16-20 éves korú közönséggel, hogy miről szól egy adott szak, hogyan lehet bekerülni a MOME-ra, és milyen karrierlehetőségek várhatók az egyetem elvégzése után.

Az új darabokat, amelyek helyet kaptak a hat, MOME-alkotásokat bemutató vitrinben, mától lehet megtekinteni a Nemzeti Múzeum Kupolatermében. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem jelenlegi és végzett hallgatóinak műveiből válogatott Határvonalakon című kiállítás a nemrég nyílt Ragyogj! – Ékszerek ideje tárlat része; az őskőkortól napjainkig felvonultatott műtárgyak mellett a kortárs ékszertervezés izgalmas és sokrétű világa elevenedik meg az anyagban. A darabok a természet, a tér, a test, az emlékezet és a képzelet tematikái köré csoportosulnak, bemutatva a MOME képzésének egyedi szemléletét.
Member of the European
Network of
Innovative
Higher Education Institutions
9 Zugligeti St,
Budapest, 1121