Merj álmodni: a MOME a legszemélyesebb pályaorientációs fesztiválon

Miért lehet vonzó a MOME a fiatalok számára? Ezt a kérdést járta körbe a 8. Konnekt Live pályaorientációs fesztiválon a MOME-t képviselve Ruppert Dániel, formatervező, oktató, Svarcz Enikő Animáció szakos hallgató, Parag András Textiltervezés BA szakos hallgató és Sirály Dóra grafikus, MOME-alumna. Többek között arról beszélgettek a 16-20 éves korú közönséggel, hogy miről szól egy adott szak, hogyan lehet bekerülni a MOME-ra, és milyen karrierlehetőségek várhatók az egyetem elvégzése után.

Nagy érdeklődés övezte november közepén a MOME csapatát a CEU-ban tartott KonnektLive pályaorientációs fesztiválon, ahol idén 800 résztvevővel zajlott az esemény. A többség arra kereste a választ, hogy mit takar egy adott szak, hogyan lehet a lehető legeredményesebben felkészülni a felvételire, hogyan lehet jelentkezni, és hogy mégis hogyan lehet elhelyezkedni az egyetem elvégzése után, milyen karrierutak várják a diploma után a hallgatókat, meg lehet-e élni egy MOME-s szak elvégzése után. 

  

„Ki kell találni, hogy mi leszek, de nem az a fontos, hogy akkor ebből hogyan fogok megélni”– hangsúlyozta Ruppert Dániel, formatervező, egykori MOME-s hallgató, aki ma a Mobility Lab oktatója. A beszélgetésre még Szegedről is érkeztek érdeklődők.  

  

Svarcz Enikő az animációval kapcsolatban tartott előadást, a szakma sokszínűségét és az izgalmas fejlődési lehetőségeket emelte ki: a filmipartól kezdve a videójáték-fejlesztésen át nagyon sokféle utat járhat be valaki, miután elvégzi a MOME képzését. 

  

Parag András az egyik idei kurzusmunkáját és a felvételi portfólióját is elvitte, hogy az érdeklődő fiatalok élőben is megtapasztalhassák, miről is szól maga a textiltervezés. Az interaktív, közvetlen, jó hangulatú beszélgetésen nagyjából 25-35 diák vett részt, akik nagyon kíváncsiak voltak, hogy mégis hogyan kell elképzelni egy tanévet a MOME-n, milyen feladatok vannak évközben, milyen lehetőségek vannak, hogy valaki megmutassa, bemutassa tehetségét és önmagát. 

  

Sirály Dóra grafikus pedig kiemelte a hallgatóságnak, mennyire fontos az adott szakmában a felkészültség, a tanulás, ugyanis a leggyakoribb kérdések között szerepelt, hogy „Muszáj-e tanulni ahhoz, hogy grafikusként dolgozhassak?". Mint a szakember kifejtette, a folyamatos önfejlesztés és a portfólióépítés elengedhetetlen, ha valaki helyt akar állni. 

 

A legtöbb résztvevő, akiknek 76%-a középiskolás volt, igen hasznosnak tartotta az eseményt, egyikük megjegyezte, hogy számára a LIVE olyan élmény volt, amely ráébresztette, hogy a világ hatalmas és rengeteg lehetőség várja, és azzal kell foglalkoznia, amit nagyon szeret. A MOME szakembereinek közvetlensége és hitelessége egyértelműen hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalok valós képet kapjanak a kreatív szakmákról és a hozzájuk vezető útról. Az esemény nemcsak irányt mutatott, hanem motivációt is adott, hogy merjenek nagyot álmodni. 

 

Ha szeretnéd bejárni a régió egyik legizgalmasabb campusát a Mobility Labtől a műhelyeken át a legendás Gond-űzőig egy kis “osztálykirándulás" keretében, a MOME nyitva áll előtted is, csak írj egy e-mailt a brand@-ra, és felvesszük veled a kapcsolatot! 

More news

AR-szimpózium, Zenctuary VR+, Waterside Voices – csak néhány azok közül az izgalmas kutatási projektek közül, amelyek számára a MOME Pályázati és Fejlesztési Igazgatóság sokmilliós forrást szerzett az elmúlt évben. Ezek között van a városfejlesztés, a természetvédelem, a kortárs tánc, valamint az egészségügy terén fejlesztett innovatív VR-technológiai kutatás is. A MOME számára kiemelt fontosságú, hogy a 21. század komplex kihívásaira válaszoló projektjei a szűkülő állami támogatások mellett is megvalósuljanak, ezért a pályázati források feltárása és azok hatékony kihasználása stratégiai jelentőségűvé vált.

Az új darabokat, amelyek helyet kaptak a hat, MOME-alkotásokat bemutató vitrinben, mától lehet megtekinteni a Nemzeti Múzeum Kupolatermében. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem jelenlegi és végzett hallgatóinak műveiből válogatott Határvonalakon című kiállítás a nemrég nyílt Ragyogj! – Ékszerek ideje tárlat része; az őskőkortól napjainkig felvonultatott műtárgyak mellett a kortárs ékszertervezés izgalmas és sokrétű világa elevenedik meg az anyagban. A darabok a természet, a tér, a test, az emlékezet és a képzelet tematikái köré csoportosulnak, bemutatva a MOME képzésének egyedi szemléletét.

Látványos videó készült az XX Trianguli (XX Tri) nevű vörös óriáscsillag felszínén megjelenő csillagfoltok időbeli változásáról, amelyet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) adattudósai, Radványi Ádám és Varga Viktor készítettek. A Leibniz-Institut für Astrophysik Potsdam (AIP) és a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Csillagászati Intézetének kutatói 16 éves méréssorozat alapján rekonstruálták a vörös óriáscsillag felszínén megjelenő, az átlagosnál hűvösebb területek, úgynevezett csillagfoltok időbeli változását, melyet a két szakember adatvizualizációs animációval tett közérthetővé.
Member of the European
Network of
Innovative
Higher Education Institutions
9 Zugligeti St,
Budapest, 1121