Startup Safari: a jövő együttműködései a MOME-n

Dátum: 2025.05.14
Tizedik alkalommal rendezték meg 2025–ben a Startup Safarit, a magyar startup-ökoszisztéma legnagyobb közösségi eseményét, a kétnapos esemény 700 ember részvételével, 200 programelemmel, hét helyszínen zajlott, ebből az egyik legizgalmasabb programkínálatot a Zugligeti úti campus nyújtotta az érdeklődőknek. A konferencia második napján nem csak a helyszín volt a MOME, de olyan szakmai események házigazdája is, amelyek megismertették a résztvevőket az egyetem szakembereinek jövőbemutató projektjeivel, innovatív együttműködéseivel.

A mostani jubileumi alkalommal egyebek mellett az újonnan megjelent, olcsó AI-platformok szerepe, a fintech és a gazdaság viszonya, a nagy gyógyszergyárak és a medtech közti viszony volt a téma, de fontos volt az is, hogy az eseményen bemutkozhassanak a jövő formálói, ennek kulcsfontosságú állomása volt a MOME. A campusra érkező érdeklődők megismerhették az egyetem célkitűzéseit és misszióját, valamint a MOME-n zajló innovációs és kreatív projekteket. A közönség releváns előadóktól szerezhetett a karrierjüket beindító, fejélesztő gyakorlati tudást. Megtudhatták például, mi szükséges ahhoz, hogy egy ötletből igazi vállalkozás legyen, dr. Gubicz Flóra Anna workshopján ugyanis ráláthattak miként építhető ma már tudatosan az IP márka. A résztvevők lépésről lépésre megismerték a logóválasztás és levédetés legfontosabb pontjait, a márkaépítéshez elengedhetetlen védjegyjog alapjait. 

A Mitől lesz sikeres egy vállalati-egyetemi együttműködés? című blokkban Berkovics Dalma, a MOME Technológia transzfer- és Üzletfejlesztési igazgatója és a MOME kiemelt üzleti partnerei, így a Kormos Dalma a SALT, Szilágyi Georgina a British Council, illetve  Trembeczki Péter a Telekom képviseletében arról beszélgetett, hogy miért dönt úgy egy piaci szereplő, hogy egy egyetem bevonásával valósítja meg innovatív céljait, mit adhat egy egyetem, amit piaci szereplő nem képes. A panelbeszélgetés során szó esett arról is, hogy mik lehetnek a közös munka buktatói, és miben áll a siker kulcsa, hiszen a MOME a SALT-al közösen fejlesztett prémium éttermekben is bevethető micélum-kender tányér kapcsán, és a British Council-lal megvalósított kultúraalakító projektek mentén több ilyen sikeres együttműködésen van túl. 

Bujdosó Attila, a MOME Future School kutatási vezetője a formatervezők, tervezők szerepéről tartott előadásában arról gondolkodott, hogy mit tehet egy design egyetem a startup ökoszisztéma fejlesztéséért, miként járulhat hozzá ahhoz, hogy több és sikeresebb startup jöjjön létre.  

A rendezvény záró achordja pedig a “Powered by MOME” című esemény volt, ahol olyan jövőbe mutató projektekkel lehetett megismerkedni, amelyek elérhető közelségben, már a következő generációk életében is valós változást hozhatnak.  

Az eseményen az elméleti dimenzió mellett a MOME Innovation Expo kiállításon ki is lehetett próbálni a fejlesztéseket. A panelbeszélgetésen részt vett többek közt Ruppert Dániel, a MOME Mobility Lab társvezetője és a Ustory Branding alapítója, Hunfalvi András, a MOME Mobility Lab oktatója, a Flying Ojects alapítója, Szentandrási Dóra PhD, a MOME Future School, Ecology and Action Lab tudományos munkatársa, Gulya Nóra anyagkutató, Iványi-Bittner Brigitta a MOME Heritage in motion LAB kutatója, Samuel Chovanec, a Zenctuary VR egyik fejlesztője. 

További hírek

Mi a cukiság tudományos háttere, hogyan lehet újragondolni a budapesti lomtalanítást, vagy akár egy gyümölcsaszalót, miként kapcsolódhatunk újra a természethez, és fontos-e tárolni a rengeteg ma rögzített adatot? A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) 2025-ös mestermunkái idén négy nagy tématerületen bontakoznak ki, a design és a művészet eszközeivel körbejárva a klímaválság, a társadalmi innováció, a méltó gondoskodás – egészségügyi ellátás, a gyorsuló idő – kulturálisörökség-kezelés egy-egy kérdését.

A 2025-ben tizenharmadik alkalommal megrendezett Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiválja, amely a kortárs magyar animáció kiemelkedő platformjaként is ismert. Számos, a MOME Anim műhelyéből kikerült alkotó filmje mutatkozott már be itt, például Buda Flóra Anna 27 című Arany Pálma díjas műve vagy Turai Balázs Amok című alkotása, amely Annecyban Kristály-díjat és a szarajevói filmfesztiválon Szarajevó Szíve díjat is nyert. Az idei legjobb magyar animációs film díját is alumna nyerte: Sárdi Katalin Üvegház című diplomafilmje kapta az elismerést.

Túlélőfelszerelés, vízmentes ruhatisztítás, lebegő városok és egy 3D nyomtatott bogárgép is szerepel annak a tíz csapatnak a munkája között, amelyek a 2025-ös Ugrás a jövőbe! pályázat döntőjébe jutottak. Ők máris elkezdhetik mentoraikkal a projektjeik továbbfejlesztését, erre bő három hetük van a fináléig, amely június 25-én lesz a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen.