Nagy és izgalmas korszak előtt - Interjú Böszörményi-Nagy Gergellyel, a MOME alapítványi elnökével

Date: 2021.09.27
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány nyár eleje óta tárgyalt a kormánnyal a MOME költségvetésének növeléséről. A folyamat a napokban lezárult, az eredményekről Böszörményi-Nagy Gergely alapítványi elnököt kérdeztük.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány és a kormány közötti tárgyalások egyetemünk finanszírozásáról a végéhez értek. Mi tudható az eredményekről?

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy erőfeszítéseink minden előzetes várakozást meghaladó eredményre vezettek. Olyan mérföldkőhöz értünk, ami alapjaiban változtatja meg az egyetemért, a mai és jövőbeni hallgatókért végzett közös munkánk perspektíváját. 

 

Mit jelent ez pontosan?

Megállapodásunk értelmében egyrészt a MOME állami támogatása minden korábbinál stabilabb és kiszámíthatóbb lesz, hiszen hat esztendőre szerződünk s látunk majd előre. Ezzel a markáns újítással önmagában teljesült a modellváltás egyik fontos ígérete. Másrészt az egyetemünknek juttatott összeg immár léptékében is megüti azt a szintet—évi megközelítőleg nyolcmilliárd forintot, tehát a modellváltás előtti utolsó év támogatásának több mint négyszeresét—, ami lehetővé teszi a dinamikus fejlődést, a régió legszínvonalasabb intézményének felépítését. Nagy és izgalmas korszak előtt állunk. 

 

Megtudhatók-e kulisszatitkok? Kik vettek részt a tárgyalásban?

A tárgyalási fordulókra Fülöp József rektor, Kun Zsuzsanna vezérigazgató, Matheidesz Réka fejlesztésekért felelős vezető, és Nagy Andrea gazdasági vezető kísért el. A delegáció vezetése alapítványi elnökként természetesen személyes felelősségem volt. A felkészülésben, tárgyalási pozíciónk kidolgozásában a MOME szakmai csapata is nélkülözhetetlen támaszt jelentett. Köszönjük a munkájukat! Nem lenne teljes a kép, ha nem emelném ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért felelős vezetőinek, valamint az Oktatási Hivatal munkatársainak támogató hozzáállását, fogadókészségét alapítványunk kéréseire és javaslataira. A fordulók során végig professzionális, egyben rendkívül konstruktív partnerrel tárgyaltunk, akiket szintén köszönet illet.

 

A bővülő támogatás mellé alighanem újszerű elvárások is társulnak, mit lehet tudni ezekről?

Valóban így van, s e területen is kifejezetten jó hírekkel szolgálhatok. Költségvetésünk jelentős növekedése mellett, a tárgyalások másik kiemelkedő eredménye ugyanis a MOMÉ-ra szabott egyedi teljesítménymutatók bevezetése lett. Elértük, hogy szakmai építkezésünket ne más intézményekben —vagy a felsőoktatásban általánosan—használt, hanem kifejezetten a művészeti és design terület sajátosságainak megfelelő, a MOME által e célra kidolgozott indikátorokkal mérhessük. Akadémiánk munkatársai pontosan tudják, hogy ennek jelentősége rendkívüli. Egyéb, például kutatás-fejlesztésből, nemzetközi együttműködésekből és üzleti partnerségekből származó bevételeinket közben fokozatosan és jelentős mértékben növelnünk kell, ez azonban a megállapodástól független, szuverén célkitűzésünk is. 

 

A hallgatószám növelését nem említette…

140 éves története során a MOME mindig is kis hallgatószámú, kiválósági alapú intézmény volt. Nem hogy változtatni nem kívánunk ezen, de az elmúlt időszakban tovább erősítettük az egyetem karakterét —például a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj létrehozásával. Már a tárgyalási folyamat elején jeleztük, hogy nem tudunk ezzel a hagyománnyal ellentétes vállalást tenni. A nemzetközi összevetésben is kivételesen magas hallgatói színvonal, és a kedvező tanár-diák arány olyan értékek, amit anyagi ösztönzők ellenében sem sodorhatunk veszélybe. Kollégáim talán e területen számítottak leginkább elutasításra, a kormány azonban elfogadta az érveinket és támogatja a koncepciónkat.

 

Nem titok, hogy sokan béremelésben is reménykednek.

Számomra nem kérdés, hogy a költségvetésünk növekedésével a bérek emelésének is folytatódnia kell. Még a korábbi, jóval szerényebb mozgásterünk mellett is ragaszkodtam hozzá, hogy —a szakszervezet javaslatának megfelelően—kezdjük el a legalacsonyabb bérű kollégák juttatásának felzárkóztatását. Azóta túl vagyunk az első általános emelésen, s januárban jöhet a folytatás, ezúttal már egy professzionális teljesítményösztönző rendszerrel megerősítve.  

 

Mik a következő lépések?

A napokban lesz egy éve, hogy lehetőségem nyílt bemutatkozni a MOME szenátusának. Aki jelen volt, tudja, hogy azon a napon számos konkrét vállalást tettem alapítványunk első évére vonatkozóan. Most tehát következhet a számadás —s ezt az alkalmat arra is felhasználom, hogy a fenti megállapodás részleteit megosszam az egyetem közösségével. Ezt követően az új vezérigazgató koordinációja mellett, elkezdődhet a 2022-es év és vele a MOME új korszakának pénzügyi tervezése. Az állami támogatás növekedése a léptékváltásnak csak eszköze, de nem célja. Alap ahhoz, hogy minden korábbinál többet hozzunk ki magunkból közösségi és egyéni szinten egyaránt. Most már tényleg minden adott a sikerhez: az új campus, egy hatékony és korszerű működési modell, és immár a pénzügyi alapfeltételek is. A megnövekedett mozgásteret megfontoltan és bölcsen kell használnunk, mindent a világszínvonal elérésének szolgálatába állítva. Minden egyetemi polgárra számítunk. 

More news

What’s the science behind cuteness? How might we rethink bulky waste collection in Budapest, or even redesign a fruit dryer? What does it mean to reconnect with nature, and is it really necessary to store the endless streams of data we’re generating today?

The 13th edition of the Friss Hús (Fresh Meat) Budapest International Short Film Festival, held in 2025, is Hungary's only Oscar-qualifying festival and a prominent platform for contemporary Hungarian animation. Many filmmakers from MOME Anim have premiered their work there, including Anna Flóra Buda's Palme d'Or-winning film, 27, and Balázs Turai's Amok, which secured the Crystal Award at Annecy and the Heart of Sarajevo Award at the Sarajevo Film Festival. This year's award for Best Hungarian Animation Film also went to a MOME alumna: Katalin Sárdi for her diploma film, Greenhouse.

From survival gear and waterless clothing care to floating cities and a 3D-printed beetle machine, these are just some of the groundbreaking ideas from the ten teams who have reached the finals of the 2025 ‘Jump into the Future!’ competition. They've now got just over three weeks to further develop their projects with their mentors before the grand finale on 25 June at Moholy-Nagy University of Art and Design (MOME) in Budapest.
Member of the European
Network of
Innovative
Higher Education Institutions
9 Zugligeti St,
Budapest, 1121