Kísérleti műhely / K+F+I
A modul célja, hogy felbátorítsa a hallgatókat absztrakt ötletek, gondolatok és állítások kifejezésére az eddig megszerzett építészeti eszközök és nyelvezet alkalmazásával a „learning by doing” metodika mentén, az építészeti léptéktől és funkcionalitástól eltávolodva. A feladat egy absztrakt elképzelés társítása egy gondosan választott térrel, anyaggal, majd ezek egymásra való hatásának, fúziójának tanulmányozása. A BA képzés tervezéseitől eltérően, itt már csapatokban dolgoznak a hallgatók, olyan megvalósult tárgyakat, kísérleteket, installációkat, alkotásokat létrehozva, amelyek a modul elméleti koncepciójára és a választott térre, anyagra egyformán reflektálnak. Ennek a léptékváltásnak köszönhetően a tervezési feladatok mind elméleti komplexitásukban, mind struktúrájukban is összetettebbé válnak.