Újabb hazai MOME Erdő születik: 30 000 új fát ültetnek az egyetem hallgatói

Date:
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) erdőtelepítő programjának keretében ezúttal – a Duna-Dráva Nemzeti Park szakembereivel összefogva – Vízvár területén telepítenek erdőt az egyetem hallgatói és dolgozói. A november 14–16-ra meghirdetett akciót a hét elején a témához kapcsolódó szakmai programok előzik meg az egyetem budapesti campusán. A MOME Zero program keretében november 12-én délután a biomimézis témájával foglalkozó tel-avivi kutató, Yael Helfman-Cohen tart előadást, 13-án pedig Gálhidy László biológus, a WWF Magyarország Erdő programjának vezetője érkezik a MOME-ra.

A MOME Zero program keretében két évvel ezelőtt három magyar nemzeti parkkal, a Balaton-felvidéki, a Duna-Dráva és a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal jelentett be stratégiai megállapodást az egyetem fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány. Ennek értelmében három helyszínen, összesen mintegy félszáz hektáron hoznak létre új erdőket. A telepítéseket és az új erdők hosszú távú gondozását a MOME dolgozói és hallgatói erdész, ökológus és természetvédelmi szakemberek bevonásával, közösen végzik.  A programmal egyrészt az egyetem károsanyag kibocsátásának semlegesítése a cél, másrészt megmutatni a hallgatóknak a közös, szakszerű cselekvés erejét, és egyúttal konkrét eszközöket is adni a kezükbe saját klímaszorongásuk csökkentéséhez. A MOME fontos célja, hogy hosszú távon formálja hallgatói környezetvédelemmel, klímaváltozással és a természet szeretetével kapcsolatos attitűdjét, éppen ezért a terepen való kétkezi cselekvés az egyetem valamennyi alapképzésének része.  

A 2023 novemberében, Garabonc közelében elültetett első MOME Erdő azóta már növekszik: az első szakaszban az egyetem hallgatói 5,5 hektárnyi területen körülbelül 20 000 fácskát telepítettek a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársainak segítségével, majd 2024 tavaszán további 19 500 facsemetét ültetett el a MOME dolgozóiból álló 100 fős csapat.  Ezzel az egyetem sikeresen teljesítette három egységből álló erdőtelepítő akciójának első szakaszát. A programban résztvevő erdészek folyamatosan nyomon követik a facsemeték növekedését, környezeti hatásoknak való kitettségét, és szükség esetén a MOME hallgatóival közösen gondoskodnak a fapótlásokról. Az egyetem pedig a jövőben különböző tudományos és művészeti kutatási projektekbe is bekapcsolja majd az újonnan telepített erdőket.  

 

A program következő állomásaként november 14–16. között 170 MOME-s diák, illetve 60 oktató és dolgozó, erdészekkel közösen munkálkodik majd a Duna-Dráva Nemzeti Park területén. A tervek szerint három nap alatt összesen 30 000 facsemetét fognak szakszerűen elültetni, többek között mézgás éger, kocsonyás tölgy, vadkörte és vadalma palántákat is. Annak érdekében, hogy biodiverz és klímaálló legyen az erdő, elegyes örökerdőt telepítenek majd 7 fafajjal. További érdekesség, hogy idén először egy MOME-s hallgatói csapat által tervezett Zöldbölcső elnevezésű projekttel is kísérleteznek a terepen. A facsemeték köré helyezett, vadvirág keverékből, marhatrágyából és gombafonalakból álló, lebomló gyűrű célja, hogy óvja a fákat a klímaváltozás okozta környezeti hatásokkal szemben.  

 

A többnapos akciót a helyszínen közösségi programok, csapatversenyek, a hét elején pedig a MOME budapesti campusán pedig szakmai programok előzik meg. A MOME Zero izgalmas szakmai előadásokkal és előadókkal várja a téma iránt érdeklődőket. November 12-én a biomimézis témájával foglalkozó tel-avivi kutató, Yael Helfman-Cohen lesz az egyetem vendége. Cohen a természetben megfigyelhető formák, folyamatok és rendszerek tanulmányozásával foglalkozik, célja, hogy ezekből fenntartható tervezési megoldásokat inspiráljon. Az eseményt a Global Voices, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány programja támogatja.  

 

Másnap, november 13-án pedig az Ecology for Design kurzus egyik előadójaként Gálhidy László biológus, a WWF Magyarország Erdő programjának vezetője érkezik a MOME-ra.  Mi az öreg erdő és az őserdő, és találhatunk-e még ilyeneket Magyarországon? A több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember, aki biológusként végzett az ELTE-n, majd kutatóként az erdőökológiai kutatások és az erdő-klímaváltozás modellezésének a területén dolgozott, többek között ezekről a témákról beszél majd. A természetközeli erdőgazdálkodás híveként szakterületi javaslatai beépültek a 2009-es erdőtörvénybe, és aktívan részt vesz hazai és nemzetközi természetvédelmi projektekben. Az Országos Erdő Tanács tagjaként is elkötelezett az erdők megőrzése és fenntartható kezelése mellett. 

 

További információ: 
https://mome.hu/hu/zero  

 

Előzetes regisztráció után mindkét előadás külsős érdeklődők számára is látogatható.  

Regisztráció:  

Yael Helfman-Cohen kutató előadása: 2024. november 12., kedd 17:30  
Regisztráció 

Gálhidy László biológus (WWF) előadása: 2024. november 13., szerda 18:00  
Regisztráció 

 

A programmal kapcsolatos videók: 

A MOME Erdő program 
Így ültettük el az első MOME Erdőt   

 

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemről 

A 144 éves Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) küldetése, hogy designalapú tanúlással, kutatással és a gyakorlati szakértelem alkalmazásával adjon válaszokat a 21. század égető kihívásaira. Az intézmény missziójának tekinti a közösség szolgálatát, a designtudatosság terjesztését, hogy hozzájáruljon Magyarország és Kelet-Közép-Európa gazdasági és kulturális ökoszisztémáinak a fejlesztéséhez. A MOME 2020 augusztusa óta alapítványi formában működik. A modellváltás részeként megalkotta hosszú távú stratégiáját, megújította kutatás-fejlesztési tevékenységét, elindította az egyetem belső folyamatainak digitalizációját, és hozzáfogott a képzés korszerűsítéséhez is. 2021-ben a MOME költségvetése közel négyszeresére nőtt, és az alapítvány döntött a magyar felsőoktatás történetének legnagyobb arányú oktatói béremeléséről is. A hagyományosan magas színvonalú művészeti és designoktatáson túl, 2022-től a MOME minden alapszakos hallgatója számára bevezette a vállalkozói képzést, és elindította első angol nyelvű mesterszakjait is

More news

AR-szimpózium, Zenctuary VR+, Waterside Voices – csak néhány azok közül az izgalmas kutatási projektek közül, amelyek számára a MOME Pályázati és Fejlesztési Igazgatóság sokmilliós forrást szerzett az elmúlt évben. Ezek között van a városfejlesztés, a természetvédelem, a kortárs tánc, valamint az egészségügy terén fejlesztett innovatív VR-technológiai kutatás is. A MOME számára kiemelt fontosságú, hogy a 21. század komplex kihívásaira válaszoló projektjei a szűkülő állami támogatások mellett is megvalósuljanak, ezért a pályázati források feltárása és azok hatékony kihasználása stratégiai jelentőségűvé vált.

Miért lehet vonzó a MOME a fiatalok számára? Ezt a kérdést járta körbe a 8. Konnekt Live pályaorientációs fesztiválon a MOME-t képviselve Ruppert Dániel, formatervező, oktató, Svarcz Enikő Animáció szakos hallgató, Parag András Textiltervezés BA szakos hallgató és Sirály Dóra grafikus, MOME-alumna. Többek között arról beszélgettek a 16-20 éves korú közönséggel, hogy miről szól egy adott szak, hogyan lehet bekerülni a MOME-ra, és milyen karrierlehetőségek várhatók az egyetem elvégzése után.

Az új darabokat, amelyek helyet kaptak a hat, MOME-alkotásokat bemutató vitrinben, mától lehet megtekinteni a Nemzeti Múzeum Kupolatermében. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem jelenlegi és végzett hallgatóinak műveiből válogatott Határvonalakon című kiállítás a nemrég nyílt Ragyogj! – Ékszerek ideje tárlat része; az őskőkortól napjainkig felvonultatott műtárgyak mellett a kortárs ékszertervezés izgalmas és sokrétű világa elevenedik meg az anyagban. A darabok a természet, a tér, a test, az emlékezet és a képzelet tematikái köré csoportosulnak, bemutatva a MOME képzésének egyedi szemléletét.
Member of the European
Network of
Innovative
Higher Education Institutions
9 Zugligeti St,
Budapest, 1121