Új esszékötet Veres Bálint és Richard Shusterman szerkesztésében

Date:
Világunk minden szegletét áthatja a design, benne a funkcionalitás és az esztétikai élvezet olykor ellentétes értékei találkoznak, középpontjában pedig az eleven emberi test, a szóma áll - ennek összefüggéseiről gondolkodik a nemrég megjelent Somaesthetics and Design Culture című, számos, a MOME közössége számára ismerős szerző írását közreadó kötet, melyet Veres Bálint a MOME Doktori Iskola DLA programjának vezetője és Richard Shusterman, a Florida Atlantic University professzora, világhírű esztéta-filozófus közösen szerkesztett.

Shusterman 2019-ben, majd 2022-ben is a MOME vendége volt, a Doktori Iskola által szervezett nagy nemzetközi konferenciák (Design Culture and Somaesthetics; The Promise of Pragmatist Aesthetics: Looking Forward after 30 Years) vitaindító előadásaival. 

A most megjelent, tíz esszéből álló kötet a designkultúra szómaesztétikai, tehát test-alapú vizsgálatát kínálja. A szerzők közt találunk filozófusokat, művészettörténészeket, design teoretikusokat és gyakorló tervezőket, így ez az interdiszciplináris könyv eltérő tudományos hátterű olvasók (egyetemi hallgatók és kutatók) számára is betekintést nyújthat a design és a test-alapú esztétikai gondolkodás világába. 

A kötetben olvashatjuk többek közt Guy Julier, az Aalto University designprofesszorának írását, akit egyetemünk 2021-ben avatott díszdoktorává, Jessica Hemmings (HDK-Valand, Gothenburg) esszéjét, aki 2021 óta a MOME Doktori Iskola visiting professora, valamint Jonathan Ventura (Shenkar) doktori iskolai témavezetőnk, a MOME IK alapította Social Design Network vezetőségi tagjának dolgozatát is. A további esszék szerzői is a kortárs designkultúra kutatások meghatározó szereplői, mások mellett Madalina Diaconu (Universität Wien), Matthew Crippen (Humboldt Universität zu Berlin), Dina Shahar (Hadassah Academic College, Jerusalem). 
Az inspirálóan változatos írások gyűjteménye rejtett és olykor kétértelmű kapcsolatokat tárnak fel megélt testi tapasztalataink és a designnak nevezett sokrétű gyakorlatok között. Széles ívet rajzolnak Platón meglepően testközpontú kozmológiájától az ember szomatikus létének modern és kortárs életformákba ágyazott kihatásaiig, olyan témaköröket is érintve, mint a divat, az építészet, az urbanizmus, a ritualitás, a köztéri művészet, a szociális design, a kiterjesztett valóságok (AR), a kiborgizáció, valamint az edukáció és a terápia.  

A mindenütt jelenlévő design nem csak környezetünket, minket magunkat is meghatároz, ahogy díszítjük és stilizáljuk magunkat a hétköznapi életben. A designban a funkcionalitás és az esztétikai élvezet ellentétes értékei találkoznak, középpontjában pedig az eleven emberi test, a szóma áll, egy aktív, érzékelő szubjektivitás, amely létrehozza és értékeli az őt ölelő tervezett világot, miközben maga sem más, mint annak finoman kidolgozott terméke. 

A könyv itt megrendelhető: https://brill.com/display/title/63166  

More news

AR-szimpózium, Zenctuary VR+, Waterside Voices – csak néhány azok közül az izgalmas kutatási projektek közül, amelyek számára a MOME Pályázati és Fejlesztési Igazgatóság sokmilliós forrást szerzett az elmúlt évben. Ezek között van a városfejlesztés, a természetvédelem, a kortárs tánc, valamint az egészségügy terén fejlesztett innovatív VR-technológiai kutatás is. A MOME számára kiemelt fontosságú, hogy a 21. század komplex kihívásaira válaszoló projektjei a szűkülő állami támogatások mellett is megvalósuljanak, ezért a pályázati források feltárása és azok hatékony kihasználása stratégiai jelentőségűvé vált.

Miért lehet vonzó a MOME a fiatalok számára? Ezt a kérdést járta körbe a 8. Konnekt Live pályaorientációs fesztiválon a MOME-t képviselve Ruppert Dániel, formatervező, oktató, Svarcz Enikő Animáció szakos hallgató, Parag András Textiltervezés BA szakos hallgató és Sirály Dóra grafikus, MOME-alumna. Többek között arról beszélgettek a 16-20 éves korú közönséggel, hogy miről szól egy adott szak, hogyan lehet bekerülni a MOME-ra, és milyen karrierlehetőségek várhatók az egyetem elvégzése után.

Az új darabokat, amelyek helyet kaptak a hat, MOME-alkotásokat bemutató vitrinben, mától lehet megtekinteni a Nemzeti Múzeum Kupolatermében. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem jelenlegi és végzett hallgatóinak műveiből válogatott Határvonalakon című kiállítás a nemrég nyílt Ragyogj! – Ékszerek ideje tárlat része; az őskőkortól napjainkig felvonultatott műtárgyak mellett a kortárs ékszertervezés izgalmas és sokrétű világa elevenedik meg az anyagban. A darabok a természet, a tér, a test, az emlékezet és a képzelet tematikái köré csoportosulnak, bemutatva a MOME képzésének egyedi szemléletét.
Member of the European
Network of
Innovative
Higher Education Institutions
9 Zugligeti St,
Budapest, 1121