Tanulás vagy sport?

Dátum: 2023.11.30
A MOME is támogatja a Magyar Olimpiai Bizottság Kettőskarrier-programját - 23 felsőoktatási intézménnyel, köztük a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel írt alá együttműködési megállapodást november 29-én a Magyar Olimpiai Bizottság. A Kettőskarrier-program célja, hogy a sportolóknak ne kelljen választaniuk a sport és a tanulás, a sport és a munka között, valamint, hogy támogassa őket céljaik elérésében, legyen szó fizikai vagy mentális segítségről.

A program része, hogy a sportolók akár egyéni tanrend mellett mindenképp továbbtanulhassanak a versenyekre, vagy éppen az olimpiára való felkészülés mellett. Az élsportolók már javában készülnek a 2024-es párizsi olimpiára, így a megállapodás nem csak hiánypótló, hanem nagyon időszerű is. A néhány hete indult Kettőskarrier-programra eddig 17 sportág 86 versenyzője jelentkezett – főleg egyéni sportágak képviselői keresték meg a MOB-ot, de jelentkeztek a vízilabda, a kézilabda és a röplabda sportágakból is.  

A MOB kezdeményezéséhez a MOME mellett 21 másik egyetem és egy főiskola csatlakozott. A Magyar Tudományos Akadémián rendezett ceremóniát egy konferencia előzte meg, melyen A MOB elnöke, Gyulay Zsolt mellett számos olimpiai bajnok, valamint sportszakember - sportpszichológus, edző, sportoló, orvos – is előadást tartott, többek közt a vízilabdázó olimpiai bajnok, férfi szövetségi kapitány Varga Zsolt és a sportpszichológus dr. Goschi Gabriella – akivel hét éve dolgoznak együtt – az edző-sportoló-sportpszichológus kapcsolatáról beszélt, de a jelenlévők hallhatták a sebészorvos-tőrvívó dr. Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolóját is, aki saját példákkal támasztotta alá a kettős karrier fontosságát.

További hírek

A Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál Eastern Promises programjában idén Schwechtje Mihály Hajtűkanyar Autósiskola című filmterve is bemutatkozott. A közép-európai régió koprodukcióira összpontosító pitchfórumon a film producere, Petrovits Genovéva – a MOME Art and Design Management szak alumnája – nyerte el a Marché du Film Producers Network különdíját. Az elismerésnek köszönhetően Genovéva jövőre meghívott vendégként vehet részt a jövő évi Cannes-i Filmfesztiválon.

Idén is saját helyszínen jelentkezik a MOME (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) a Művészetek Völgye fesztiválon a Harcsa Veronika × MOME udvarban, ahol számos workshopon, programon, sőt még a pavilon megoldásaiban is találkozhat a közönség a fenntarthatósággal, az oktatással és a designnal.

Berlin, Oberhausen, Szarajevó – további rangos filmfesztiválokra válogatták be Balogh Mirjana Wish You Were Ear című diplomafilmjét, amely a szerelmi kapcsolatok lenyomatairól szól. Miután a legjobb rövidfilmnek járó Kristály Medvét (Crystal Bear) elnyerte a 71. Berlinalén, most a rangos Szarajevói Filmfesztivál nemzetközi mezőnyébe is beválogatták a MOME Animáció szakán, a Nemzeti FiImintézet támogatásával készült animációt; itt a diákfilmek hivatalos versenyprogramjában szerepel majd.