MOME-hallgató nyerte a Bosch × Richter Ipari Innovációs Díját

Date:
A Bosch x Richter Ipari Innovációs Díjat 2024 tavaszán első alkalommal hirdette meg Magyarország két meghatározó innovatív vállalata a felsőoktatásban tanulók számára. A zsűri döntése alapján a díjat idén három pályázat érdemelte ki, melyek az önvezető technológia kiterjesztését, a demencia kezelését, valamint a városi hőszigetek problémájának a megoldását tűzték ki célul. Utóbbi az idén a MOME-n végzett Teket Ádám formatervező és Urban Oasis című projektje.

A pályázat célja az volt, hogy jövőbe mutató megoldások kidolgozására ösztönözzék a fiatalokat, a szervezők mindennapi életünk valós problémáira reagáló, piacképes elképzeléseket vártak, amelyekkel a közlekedés és a gyógyítás jövője fenntarthatóbbá és hatékonyabbá tehető. 

Az Urban Oasis 2030 utasváró pavilonrendszer napjaink egyik, szó szerint égető problémájával, a sűrűn beépített, mesterséges burkolatokkal ellátott felületeken kialakuló városi hőszigetekkel veszi fel a harcot. A városi pihenőhelyeket, utasváró pavilonokat a nyári évszakra nézve komplexen átgondoló koncepció a padlóburkolattól a tetőzöldítésig térképezi fel a terek alkotóelemeit, és ad többszintű építészeti választ a problémára. 

Passzív és nagyon alacsony energiafogyasztású hűtőtechnológiákat alkalmaz, zöld megoldásokat hoz, hűt és árnyékol, ez pedig a városi betondzsungelben életmentő lehet a városlakók számára a kánikulában. Az innováció nemcsak mindennapi közérzetünk javítását célozza, hanem számol a klímaváltozás hosszú távú egészségügyi és ökológiai következményeivel is. Ráadásul a fenntarthatóság nemcsak a modulárisan alakítható pavilon funkciójában és működésében ragadható meg, hanem annak kialakításában és anyaghasználatában is. 

Robert Bosch és Richter Gedeon, a két jelentős feltaláló tizenegy év eltéréssel, de azonos napon születtek, és innovációikkal tették jobbá a világot. A magyarországi Bosch-csoport és a Richter Gedeon Nyrt. ennek apropóján rendezi már második éve a Bosch × Richter Innovátorok Napját, amelynek keretében átadták a Bosch × Richter Ipari Innovációs Díjat, mellyel Z generációs fiatalok jövőbe mutató ötleteit ismerték el. 

Teket diplomaprojektje nemrég a London Design Weeken, a MOME legkiemelkedőbb diplomamunkáiból nyílt kiállításon szerepelt. További részleteket Teket Ádám projektjéről a tervező saját pályázati videójából tudhatunk meg: 

https://www.youtube.com/watch?v=IAjThQ1QRIY 

More news

AR-szimpózium, Zenctuary VR+, Waterside Voices – csak néhány azok közül az izgalmas kutatási projektek közül, amelyek számára a MOME Pályázati és Fejlesztési Igazgatóság sokmilliós forrást szerzett az elmúlt évben. Ezek között van a városfejlesztés, a természetvédelem, a kortárs tánc, valamint az egészségügy terén fejlesztett innovatív VR-technológiai kutatás is. A MOME számára kiemelt fontosságú, hogy a 21. század komplex kihívásaira válaszoló projektjei a szűkülő állami támogatások mellett is megvalósuljanak, ezért a pályázati források feltárása és azok hatékony kihasználása stratégiai jelentőségűvé vált.

Miért lehet vonzó a MOME a fiatalok számára? Ezt a kérdést járta körbe a 8. Konnekt Live pályaorientációs fesztiválon a MOME-t képviselve Ruppert Dániel, formatervező, oktató, Svarcz Enikő Animáció szakos hallgató, Parag András Textiltervezés BA szakos hallgató és Sirály Dóra grafikus, MOME-alumna. Többek között arról beszélgettek a 16-20 éves korú közönséggel, hogy miről szól egy adott szak, hogyan lehet bekerülni a MOME-ra, és milyen karrierlehetőségek várhatók az egyetem elvégzése után.

Az új darabokat, amelyek helyet kaptak a hat, MOME-alkotásokat bemutató vitrinben, mától lehet megtekinteni a Nemzeti Múzeum Kupolatermében. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem jelenlegi és végzett hallgatóinak műveiből válogatott Határvonalakon című kiállítás a nemrég nyílt Ragyogj! – Ékszerek ideje tárlat része; az őskőkortól napjainkig felvonultatott műtárgyak mellett a kortárs ékszertervezés izgalmas és sokrétű világa elevenedik meg az anyagban. A darabok a természet, a tér, a test, az emlékezet és a képzelet tematikái köré csoportosulnak, bemutatva a MOME képzésének egyedi szemléletét.
Member of the European
Network of
Innovative
Higher Education Institutions
9 Zugligeti St,
Budapest, 1121