MOME Fotográfia szakos siker a pozsonyi OFF Biennale-n

Dátum: 2023.11.27
A pozsonyi Kunsthalle Bratislava-ban rendezték meg az idei OFF Biennale Bratislava-t november 3-17. között. A MOME-t a biennálén két Fotográfia szakon végzős hallgató, Czeglédi Mátyás és Koroknai Patrícia képviselték.

Me and my conscious self című kiállításukkal mutatkoztak be a pozsonyi OFF Biennale Bratislava Academy szekciójában Czeglédi Mátyás és Koroknai Patrícia. A kiállítás kurátorai Gellér Judit és Kudász Gábor Árion voltak.

A két hallgató munkái azt firtatják, hogyan nézünk magunkra, és hogyan mutatkozunk be a világ szeme előtt. Megvizsgálják azt a szűk teret, amely a kívánatos vágy és a fizikai, társadalmi és politikai test elutasításának lehetősége között húzódik. Koroknai sorozata a depresszióval foglalkozik, ami egy intenzív pszichológiai állapot és gyakori mentális zavar, amely milliókat érint világszerte. Czeglédi sorozata felfedi a barátság és a közös alkotás kapcsolatait, azokat a pillanatokat keresve, amikor a szórakozás és a kreatív munka észrevétlenül egymásba csúsznak. Kísérleteik felhívják a figyelmet arra, hogy a technológiával hajtott jövőnkben az emberi kapcsolatok lehet, hogy még fontosabbak, mint azt korábban gondoltuk.

A Biennalen Czeglédi Mátyás Énidő című sorozata döntőbe is jutott, a második díjat nyerte el. 

További hírek

Idén is bemutatkoztak a MOME hallgatói az Ars Electronica nemzetközi Campus Exhibition keretében. A Gradual Exposure című válogatás vezérfonalát a dezinformáció, a digitális bizalom válsága, a klímaváltozás és a geopolitikai feszültségek témái adták, amelyekhez a hallgatók kísérletező, kutatásalapú és transzdiszciplináris megközelítésekkel kapcsolódtak. A munkák kész válaszok helyett inkább alternatív perspektívákat, új gondolkodási horizontokat kínáltak tükrözve az intézmény erős interdiszciplináris szellemiségét.
Negyedik alkalommal rendezték meg a CheckINN Revitalizátor ötletpályázatot, amelyet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és a CheckINN Turisztikai Innovációs Hub hívott életre. A program célja, hogy a hazai felsőoktatás hallgatói elhagyatott, funkciójukat vesztett ipari vagy kereskedelmi területek turisztikai újrahasznosítására dolgozzanak ki megvalósítható koncepciókat.
A divattervezők legújabb generációja kápráztatta el a közönséget a három teltházas MOME Fashion Show 2025 alkalmával. Az őszi szemeszter nyitóeseményén több mint száz look mutatkozott be a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem zugligeti campusán. A kifutón kortárs témák és személyes történetek kaptak hangsúlyt, a közönség pedig betekintést nyert abba, hogyan gondolkodik a divatról a fiatal tervezőgeneráció. A Fashion Show-hoz kapcsolódva Budapestre érkezett Linda Loppa divatkurátor, valamint közel egy héten át, exkluzív tárlatvezetésekkel várta a látogatókat a Divat- és Textiltervezés szak hallgatóinak diplomamunkáiból nyílt különleges kiállítás is.