MOME animációkkal indul a nyár

Date:
Júniusban két hazai filmfesztivál programjában is számos egykori és idén diplomázó MOME hallgató alkotásával találkozhatunk: a nyarat a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál indítja, a következő állomás pedig a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál lesz.

Idén 11. alkalommal, június 1-7. között rendezik meg a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált. A legújabb magyar és külföldi rövidfilmeket felvonultató szemle animációs filmeket bemutató szekciójába az elmúlt évekhez hasonlóan, ezúttal is több, a MOME Animáció szakához kapcsolódó alkotás került. Buda Flóra Anna frissen, a cannes-i filmfesztiválon díjat nyert filmje, a 27, és Mira Zénó Fox Tossing, az Annecy Animációs Fesztiválra beválogatott alkotása is érkeznek a Friss Húsra. Vetítik még  Erhardt Domonkos Szemem Sarka, Hegyi Olivér A szív kertje, Fábián Nikolett Nyugvó köd, Mariai Gábor Remete sziget és Hárshegyi Vivien Felhők felett című filmeket is.  

A 2023-ban 16. alkalommal megrendezésre kerülő KAFF kifejezetten az animációs filmekre fókuszál. A kecskeméti fesztiválon június 21-25. között a Rövidfilmek szekcióban a beválogatott 19 film közül 17-et MOME Animáció szakon végzett, illetve épp diplomázó rendező készített. A már említett alkotásokon túl, szerepelni fog Molnár Eszter A mosógépen túl, Bogyó Péter The Pattern, Alexander Gratzer In the upper room, Kühnel-Szabó Anita Apád, Bucsi Réka Intermission, Bogyó Péter Peripato, Erdélyi Judit Meditáció alkonyatkor és Mira Zénó Jelenlétről című filmje is.  

További információ: 

11. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál 
https://www.frisshusbudapest.com/ 

16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 
https://2023.kaff.hu/ 
 

More news

AR-szimpózium, Zenctuary VR+, Waterside Voices – csak néhány azok közül az izgalmas kutatási projektek közül, amelyek számára a MOME Pályázati és Fejlesztési Igazgatóság sokmilliós forrást szerzett az elmúlt évben. Ezek között van a városfejlesztés, a természetvédelem, a kortárs tánc, valamint az egészségügy terén fejlesztett innovatív VR-technológiai kutatás is. A MOME számára kiemelt fontosságú, hogy a 21. század komplex kihívásaira válaszoló projektjei a szűkülő állami támogatások mellett is megvalósuljanak, ezért a pályázati források feltárása és azok hatékony kihasználása stratégiai jelentőségűvé vált.

Miért lehet vonzó a MOME a fiatalok számára? Ezt a kérdést járta körbe a 8. Konnekt Live pályaorientációs fesztiválon a MOME-t képviselve Ruppert Dániel, formatervező, oktató, Svarcz Enikő Animáció szakos hallgató, Parag András Textiltervezés BA szakos hallgató és Sirály Dóra grafikus, MOME-alumna. Többek között arról beszélgettek a 16-20 éves korú közönséggel, hogy miről szól egy adott szak, hogyan lehet bekerülni a MOME-ra, és milyen karrierlehetőségek várhatók az egyetem elvégzése után.

Az új darabokat, amelyek helyet kaptak a hat, MOME-alkotásokat bemutató vitrinben, mától lehet megtekinteni a Nemzeti Múzeum Kupolatermében. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem jelenlegi és végzett hallgatóinak műveiből válogatott Határvonalakon című kiállítás a nemrég nyílt Ragyogj! – Ékszerek ideje tárlat része; az őskőkortól napjainkig felvonultatott műtárgyak mellett a kortárs ékszertervezés izgalmas és sokrétű világa elevenedik meg az anyagban. A darabok a természet, a tér, a test, az emlékezet és a képzelet tematikái köré csoportosulnak, bemutatva a MOME képzésének egyedi szemléletét.
Member of the European
Network of
Innovative
Higher Education Institutions
9 Zugligeti St,
Budapest, 1121