Mézszüret a MOME Campuson: a két méhcsalád 40 kg erdei virágmézet termelt meg!

Dátum: 2024.05.23
Mézszüret volt a MOME Campuson! Méz-ga és Tóték – a campusra költözött két méhcsalád - egy hónap megfeszített munkájával máris 40 kg erdei virágmézet termeltek meg. Egyetemünk közössége Kutasi Tamás okleveles méhészmester segítségével pergette ki a MOME-mézet, és gyűjtötték össze a méhviaszt és a propoliszt az első mézszüreten!

A kaptárbetekintő eseményen egyetemünk polgárai végig követhették, sőt részt is vehettek a méz begyűjtésében a MOME hivatalos méhészének felügyelete mellett.

A méhcsaládok, melyek ökológiai és oktatási céllal érkeztek a campusra, évente közel 100 kg mézet termelnek majd. A MOME-mézet évente öt alkalommal, mézpergetéssel egybekötött, a méz és a viasz témaköre mentén szervezett workshop keretében gyűjtünk be a hallgatókkal közösen.

A mézpergetés eredményeként egyetemünk hamarosan saját készítésű mézzel lepheti meg hallgatóit és kollégáit, valamint a méhviaszt hallgatóink is felhasználják majd munkáikhoz.

A MOME közössége a beporzók befogadásával sokat tesz a természeti környezetért, és hozzájárul ahhoz, hogy egy egészségesebb világban élhessünk.

További hírek

A Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál Eastern Promises programjában idén Schwechtje Mihály Hajtűkanyar Autósiskola című filmterve is bemutatkozott. A közép-európai régió koprodukcióira összpontosító pitchfórumon a film producere, Petrovits Genovéva – a MOME Art and Design Management szak alumnája – nyerte el a Marché du Film Producers Network különdíját. Az elismerésnek köszönhetően Genovéva jövőre meghívott vendégként vehet részt a jövő évi Cannes-i Filmfesztiválon.

Idén is saját helyszínen jelentkezik a MOME (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) a Művészetek Völgye fesztiválon a Harcsa Veronika × MOME udvarban, ahol számos workshopon, programon, sőt még a pavilon megoldásaiban is találkozhat a közönség a fenntarthatósággal, az oktatással és a designnal.

Berlin, Oberhausen, Szarajevó – további rangos filmfesztiválokra válogatták be Balogh Mirjana Wish You Were Ear című diplomafilmjét, amely a szerelmi kapcsolatok lenyomatairól szól. Miután a legjobb rövidfilmnek járó Kristály Medvét (Crystal Bear) elnyerte a 71. Berlinalén, most a rangos Szarajevói Filmfesztivál nemzetközi mezőnyébe is beválogatták a MOME Animáció szakán, a Nemzeti FiImintézet támogatásával készült animációt; itt a diákfilmek hivatalos versenyprogramjában szerepel majd.