Kutatás-fejlesztési támogatást nyert a Zenctuary VR+ alkalmazás

Date:
Milyen terápiás hatása lehet egy szép virtuális természeti sétának vagy a kertészkedésnek az immerzív térben? Többek közt ezekre a kérdésekre keresi a választ a MOME FutureCare Labban a Bakk Ágnes Karolina PhD vezetésével zajló Zenctuary VR+ projekt, amely kiemelkedő, közel 1 millió eurós támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal HU-rizont pályázatán. Az egészségügyi intézmények számára fejlesztett virtuális természeti környezet, amely a tervek szerint rehabilitációs és diagnosztikai célokat is szolgál, javítani tudja majd a betegek ellátását, az idősek életminőségét, elősegíti a regenerálódást, és csökkenti az egészségügyi dolgozók terhelését.

Egyre aktuálisabb, hogy a tervezők figyelme az idősek mint célcsoport felé forduljon: egy felmérés szerint 2050-re az európai népesség 30 százaléka éri el a 65 év feletti életkort, a 75 év felettiek harmadának mozgásszervi problémái vannak, s mindehhez társul a depresszió, amely a csoport majdnem 15 százalékát érinti. Jelentős a kórházi leterheltség, mert egyre hosszabb ideig tartózkodnak az intézményekben a 80-on túliak. 

Az idősek és betegek számára tervezett alkalmazások egyike a Bakk Ágnes vezetésével indult kutatáson alapuló, a Code and Soda Kft. szoftverfejlesztői támogatásával fejlesztett interaktív Zenctuary VR alkalmazás, amely egy részvételi designeszközök mentén terápiás céllal fejlesztett természeti környezet. Ebben a felhasználók nem játék jellegűen érintkezhetnek a természettel, hogy annak pozitív, resztoratív hatásában részesülhessenek. Az eddigi tesztelések során kiderült, hogy az alkalmazás pozitív hatással  az ADHD-s és neurotipikus kísérleti személyekből álló kontrollcsoport betegeire (amint azt az ELTE PPK-val közösen folytatott kutatás eredményezte), mint a felhasználók elmondták, 10 perc használat után nyugodtabbnak érezték magukat, a stressz és a szorongás szintjének a csökkenését tapasztalták.  

A következő fázisban a cél az alkalmazás további tökéletesítése részvételi design módszerek segítségével és a kórházi betegeken való tesztelés. Az elnyert pályázat segítségével most kiterjeszthetők a kutatások a tudományos és tervezői területeken is, a kutatók szeretnék megvizsgálni a VR-intervenció hangulatra, szorongásra és stressz-szintre gyakorolt további hatásait, a diagnosztikai potenciálját, valamint az egészségügyi központokban való használhatóságát. 

A jövőben a kutatói csapat Samuel Chovaneckel bővül, és a projektben a MOME IK kutatói a Strasbourgi Egyetemi Kórházzal, a York Egyetemmel, a Semmelweis Egyetem Geriátriai Klinikájával, illetve a Mazsihisz Szeretetkórházzal működnek majd együtt. A cél pedig az, hogy a Zenctuary VR+ javítsa a betegek ellátását, az idősek életminőségét, elősegítse a pihenést, regenerálódást, és csökkentse az egészségügyi dolgozók terhelését. 

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem számára külön büszkeség, hogy a Zenctuary VR+ projekt az első designorientált kutatási javaslat, amelyet a HU-rizont pályázat keretében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) támogat, ez az elmúlt időszak legnagyobb önálló kutatási projektje, amely támogatást nyert el. A magyar kormány által 2024 májusában indított HU-rizont program célja a nemzetközi kutatási projektek támogatása, különös tekintettel a digitális transzformációra, az egészséges életmódra, valamint a zöld átállásra és a körforgásos gazdaságra. A program iránti jelentős érdeklődés miatt a kezdeti 8 milliárd forintos keretet 12 milliárd forintra emelték, így 112 pályázatból 30 projekt részesülhet támogatásban. A cél, hogy a magyar egyetemek vezető szerepet töltsenek be a nemzetközi kutatási együttműködésekben, és olyan innovatív megoldásokat dolgozzanak ki, amelyek valódi társadalmi, gazdasági és pénzügyi hatással bírnak. 

Bakk Ágnes Karolina PhD, az Interakció és Immerzió Hub vezetője és vezető kutatója 2024-ben Aurum Futuri díjban részesült, az elismerést a fenntartó Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány és a MOME közösen hívta életre 2023-ban. A kutató számos projektet vezet és felügyel. Kutatási és tudományos publikációs tevékenysége mellett az elmúlt tíz év során komoly kutatásszervezési feladatokat is végzett, például létrehozta a Zip-Scene nemzetközi konferenciasorozatot, amely igen komoly nemzetközi szakmai közösséget mozgatott meg az elmúlt években, és részt vállal egyéb konferenciák szervezésében is. Bakk Ágnes Karolina az elmúlt években igencsak kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszert épített fel, amely a MOME nemzetköziesítési törekvéseit is nagyban támogatja. Évek óta fontos szerepet vállal az Innovációs Központon belül a belső kutatói kiválóság fejlesztésében is, kutatói pályáját meghatározza a kísérletezés, a kollaboráció, a diszciplináris határok átlépése, valamint a tudomány, a technológia és a művészet határterületeinek az interdiszciplináris szemléletű vizsgálata. 

More news

AR-szimpózium, Zenctuary VR+, Waterside Voices – csak néhány azok közül az izgalmas kutatási projektek közül, amelyek számára a MOME Pályázati és Fejlesztési Igazgatóság sokmilliós forrást szerzett az elmúlt évben. Ezek között van a városfejlesztés, a természetvédelem, a kortárs tánc, valamint az egészségügy terén fejlesztett innovatív VR-technológiai kutatás is. A MOME számára kiemelt fontosságú, hogy a 21. század komplex kihívásaira válaszoló projektjei a szűkülő állami támogatások mellett is megvalósuljanak, ezért a pályázati források feltárása és azok hatékony kihasználása stratégiai jelentőségűvé vált.

Miért lehet vonzó a MOME a fiatalok számára? Ezt a kérdést járta körbe a 8. Konnekt Live pályaorientációs fesztiválon a MOME-t képviselve Ruppert Dániel, formatervező, oktató, Svarcz Enikő Animáció szakos hallgató, Parag András Textiltervezés BA szakos hallgató és Sirály Dóra grafikus, MOME-alumna. Többek között arról beszélgettek a 16-20 éves korú közönséggel, hogy miről szól egy adott szak, hogyan lehet bekerülni a MOME-ra, és milyen karrierlehetőségek várhatók az egyetem elvégzése után.

Az új darabokat, amelyek helyet kaptak a hat, MOME-alkotásokat bemutató vitrinben, mától lehet megtekinteni a Nemzeti Múzeum Kupolatermében. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem jelenlegi és végzett hallgatóinak műveiből válogatott Határvonalakon című kiállítás a nemrég nyílt Ragyogj! – Ékszerek ideje tárlat része; az őskőkortól napjainkig felvonultatott műtárgyak mellett a kortárs ékszertervezés izgalmas és sokrétű világa elevenedik meg az anyagban. A darabok a természet, a tér, a test, az emlékezet és a képzelet tematikái köré csoportosulnak, bemutatva a MOME képzésének egyedi szemléletét.
Member of the European
Network of
Innovative
Higher Education Institutions
9 Zugligeti St,
Budapest, 1121