Nem csak a MOME, a hazai felsőoktatás történetében is formabontó és előremutató a most bevezetett hármas vezetés, amelyben a kiválóság területe rektorhelyettesi szintre emelkedik. Mi indokolta ennek a konstrukciónak a létrejöttét, és hogyan fogja támogatni a rektori ciklus egyik kiemelt célját, a Jövő Egyeteme program megvalósítását? 

Koós Pál: A MOME az elmúlt években is hatalmas fejlődésen ment keresztül, de ez a folyamat az elkövetkező négy évben lesz a legintenzívebb. A cél az, hogy 2030-ra a MOME legyen Közép-Európa vezető kreatívipari és innovációs műhelye. Ez a vízió csakis közös gondolkodással és csapatmunkával valósulhat meg, amelyben a MOME teljes közössége részt vesz. A hármas vezetés is ezt jelképezi, ezt inspirálja. 

Érmezei Lili: 

Itt, a MOME-n a hármas vezetés bevezetésének az egyik legfontosabb indoka a Jövő Egyeteme program sikeres megvalósításának a támogatása. Nemzetközi szinten is egyedülálló, nagy ívű fejlesztések, változások zajlanak most a MOME-n, amelyek irányítása rendkívüli kapacitást és sokrétű tudást igényel. A hármas vezetés biztosítja, hogy minden kulcsfontosságú terület mélyreható figyelmet kapjon, és a fejlesztések fókuszáltan, összehangoltan történjenek. Nem csupán egy új irányítási forma, hanem egy új szemléletmód is ez, ami lehetővé teszi, hogy a stratégiai fejlesztések és a kiválóság átfogó és szinergikus megközelítéssel valósuljon meg – ez elengedhetetlen a MOME céljainak az eléréséhez.  

Aczél Petra: Tisztán emlékszem, amikor most tavasszal, egy másik egyetemen dolgozó kollégámmal beszélgetve megemlítettem, hogy várhatóan a MOME-n a kiválósági területnek rektori szintű képviselete lesz. „Hogy ez miért nem nekünk jutott eszünkbe!” – kiáltott fel. Neki is azt válaszoltam, amit itt: azért, mert a MOME az az egyetem, amely immár évek óta a hazai felsőoktatás újítója, ez a terv tehát csakis itt születhetett meg. Egyetértett. És biztosan figyelni fogja, ahogyan sok más intézmény is, hogyan haladunk, mire jutunk. Azt hiszem, másoknak is utat taposunk ezzel a Jövő Egyeteme koncepciójához illeszkedő új vezetői formációval. A hármasság pedig azt üzeni, hogy a jelen és jövő MOME-jéhez kell egyfelől a dinamika: a változásra való nyitottság, a mozgás – ezt fejezi ki a stratégia és fejlesztés területe. Kellenek másfelől a kulcsértékek, a változáson túli állandóság biztonsága és hajtóereje – ezt üzeni a kiválóság. És kell hozzá a közösség, a részek összegét meghaladó egység – ennek a kulcsa a régire és újra nyitott vezetői ethosz.  

A háromszög az egyik legalapvetőbb forma, amely az alapvető erők egyensúlyát szimbolizálja. Mit jelképez a három oldal, ha háromszögként értelmezzük a vezetői egységet? Milyen megfontolás mentén választotta maga mellé Aczél Petrát és Érmezei Lilit? 

K. P.: Húsz éve tanítok a MOME-n, számos pozíciót töltöttem be az elmúlt évek során: voltam óraadó tanár, tanársegéd, adjunktus, egyetemi tanár is. Értem, érzem ezeknek a feladatköröknek a nehézségeit és kihívásait, de a szépségeit is. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen szakvezetőnek, intézetigazgatónak, akadémiaigazgatónak lenni, hogy ezek mennyire összetett és felelősségteljes, az egyetem számára kiemelt fontosságú pozíciók. Úgy hiszem, hogy tudom azt is, miben lehet segíteni, támogatni egymást, hogyan lehet közös célokat elérni. Ez a tudás vezetett a rektori csapat kialakítása során is. Érmezei Liliben egykori MOME-hallgatóként szintén „true MOME-szív” dobog, külföldön szerzett tapasztalatai és szervezetfejlesztési sikerei után tért vissza a gyökerekhez, és egykori iskolájának eddigi legnagyobb reformját vezetheti. Aczél Petra személyében pedig egy olyan szaktekintély csatlakozott egyetemünk csapatához, akinek rendkívüli szakmai képességei vitathatatlanok, elismert felsőoktatási intézményből hozott tudása és tapasztalatai pedig frissességet, valamint további szellemi gazdagságot nyújtanak a közösségünk számára.  

Mit gondolnak, gazdag és sokrétű szakmai tapasztalataik közül melyek azok a pozíciók és élmények, amelyek a leginkább felkészítették önöket a most kezdődő rektori ciklusra? 

A. P.: Az élménnyel kezdem, mert élesen él bennem. Negyedikes általános iskolás lehettem, amikor egy osztálytermi vitában, slusszpoénként a legjobb barátnőmet lestréberezték. Meg akartam védeni, és azt mondtam a csúfolódóknak, hogy Ildi nem stréber, hanem... És emlékszem, itt megakadt a szavam, nem sikerült a védőakció. Hanem akkor milyen? A stréberben bántó volt, hogy törtetőnek, önzőnek, feltűnősködőnek tituláltak egy szorgalmas, tehetséges, a határait mind erőfeszítésekkel, mind kreativitással feszegető embert: okoskodónak egy okost, fontoskodónak egy fontost. Ma már sokkal jobban tudom, mit válaszolnék – azért a közel négy évtized is megtette hatását. Azt mondanám Ildiről, hogy kiváló. A szakmai tapasztalatokat illetően pedig korábban már dolgoztam oktatói és kutatói kiválósági rendszerek elemzésében és tervezésében. Legutóbb a MOME legkiemelkedőbb kutatóit és oktatóit elismerő Aurum Futuri díjcsaládjának a koncepcionális kidolgozásában és megvalósításában vettem részt. És nagy boldogság számomra, hogy személyesen is volt részem „kiválósági elbírálásban”, hálás szívvel gondolok a diákjaim szavazatain vagy éppen pályázaton elnyert nemzetközi elismeréseimre, amelyek az öröm mellett új felismerésekhez vezettek. 

É. L.: Vannak, akik „váltásról” beszélnek, amikor új dologba kezdenek. Én inkább „pályatágítónak” tartom magam, hiszen a MOME-n szerzett fotósdiplomám után a Liverpooli Egyetemen pszichológia mesterszakon mélyítettem el a tudásomat. Sok értékes felismerést adott, hogy így nemcsak „kívülről”, fotósként, hanem „belülről”, pszichológusként is látni tudtam. A Liverpoolban megszerzett szervezetfejlesztési és üzleti pszichológiai ismeretek nagy szerepet játszottak abban, hogy megértsem, hogyan lehet hatékonyan fejleszteni szervezeteket és embereket. Ez idő tájt fogalmazódott meg bennem, hogy a design, a pszichológia és a stratégiai gondolkodás ötvözésében mekkora potenciál rejlik. Több mint tizenkét évig éltem Helsinkiben, Finnországban, ahol lehetőségem volt ezt a tudást próbára tenni, és számos északi szervezet, így a Finnair, a Fiskars vagy épp a Nokia fejlődését is támogatni vezetőként. Bár nagyon élveztem ezt az időszakot, valami mégis hiányzott. Gyakran mondom, hogy el kell menni ahhoz, hogy vissza tudjunk térni. Így volt ez velem is – egy idő után már nagyon hiányzott az itthoni közösségem, és az a kulturális identitás, ami mindig is meghatározó volt számomra. Emellett vágytam egy olyan küldetésre is, ami túlmutat az eddigieken. Ez a küldetés a MOME.  

Hogyan látják saját szerepüket ebben az innovatív formációban? Melyek a legfontosabb motivációik és fókuszpontjaik?  

A. P.: Kivételes kihívásnak és lehetőségnek élem meg. És persze jókora izgalommal, de hiszek abban, hogy ilyen feladatok előtt azért „illik” izgulni. No és meggyőződéssel abban, hogy csak azt érdemes csinálni, ami nehéz. Mert úgy gondolom, hogy a kiválóság nemcsak minőség, hanem egyszersmind tartalom is. Nemcsak eredmény, hanem folyamat, és nemcsak siker, de szolgálat és odaadás is. A kiválóság egyetemi tartalmának a kidolgozása, a szempontrendszer alkalmazása rendkívül inspiráló, sokrétű feladat, amely meghatározó úgy az oktatói-kutatói életpálya, mint az oktatás hatása tekintetében. Szerencsések vagyunk, 2024-re már vannak olyanok a nemzetközi felsőoktatásban, akiknek sikerült, és vannak, akik belebuktak ebbe a kihívásba. Míg az előbbieket leginkább csodáljuk, az utóbbiaktól mindenképp tanulhatunk. Ezért is annyira ígéretes a kiválósági téma vezetése: mert a tanulásról, a fejlődésről és közben persze az alázatról is szól. Apropó, alázat, a kiválóság nem az elitizmus szinonimája, hanem azt hirdeti, ami a latin excellencia kifejezésből is kihangzik: hogy meghaladás. Meghaladni az akadályokat, felülemelkedni a problémákon, és mintát kínálni arra, hogy lehet még többet, még jobbat adni. A kiválóság a nagyvonalúság, bátorság és a jövő kultúrájának a minősége, ahol a másik iránti mély figyelemmel és odaadással dolgozunk. Ennek a MOME-n már vannak szép hagyományai, amelyek biztos alapot adhatnak a folytatáshoz. 

É. L.: Számomra a MOME volt az az erő, ami visszahívott Magyarországra. A KIPAK-ok – akkoriban még persze „kipakolásnak” hívtuk – előtti lázas izgalom, a szenvedélyes alkotómunka mellett a mostani és az új MOME: egy olyan ügy, amelyhez nincs most hasonló a világon. Az, hogy most visszatérhetek az alma materembe, hogy hozzájáruljak annak jövőbeli építéséhez, rendkívül személyes és meghatározó élmény. Hálával tartozom azért a lehetőségért, hogy azon az egyetemen dolgozhatok, amelyen egykor tanultam, és amely oly sokat adott nekem.

Stratégiai és fejlesztési rektorhelyettesként a legfontosabb feladatom folytatni a Jövő Egyeteme építését, amelyhez másfél éve csatlakoztam vezetőként, valamint tovább építeni, erősíteni a MOME nemzetközi hírnevét és kapcsolatait.  

A Jövő Egyeteme modell sok szempontból teljesen új kompetenciákat és irányokat igényel. Mi az, amiben újítanak, és melyek azok az értékek, amelyeket megőriznek, továbbvisznek?  

É. L.: A MOME egyik legfőbb erőssége mindig is az újítás, a kísérletezőszellem és a kezdeményező hozzáállás volt, és ez továbbra is meghatározza az egyetem jövőjét. E fejlesztések során mi magunk is folyamatosan tanulunk. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a trendek helyett a megelőző korok tanításait és a klasszikus tudást is átadjuk az új generációknak. Cselekvőképes, önazonos, felelősségteljes alumnit képzünk, akik a világot komplexen, kritikusan és kreatívan szemlélik. Ahogyan Manly P. Hall is megfogalmazta The Secret Teachings of All Ages című magnum opusában – amit huszonhét évesen írt, 1928-ban –, a gondolkodásunk minősége határozza meg, hogyan értjük meg a világot, milyen döntéseket hozunk, és miképpen viszonyulunk a környezetünkhöz.  

Milyen közös vezetői és kommunikációs stratégia mentén terveznek együttműködni az egység és a folyamatos koordináció biztosítása érdekében? Hogyan tervezik bevonni a hallgatókat és az egyetemi dolgozókat a vezetői döntéshozatalba? Lesznek új csatornák és eszközök ezen a téren is? 

É. L.: Szervezetpszichológusként számomra kiemelten fontos az emberekkel való bevonó és átlátható együttműködés, legyen szó egyéni vagy csapatszintről. A szervezeti változások csak akkor lehetnek sikeresek, ha az egyetem oktatói és hallgatói megértik, magukéinak érzik a változásokat, és érvényesnek gondolják saját szerepüket ebben a folyamatban. Fontos, hogy az egyetem olyan közösségként működjön, ahol mindenki megtalálja a helyét, ahol a különböző tehetségek és képességek összeérnek, kiegészítik egymást, és ahol a hallgatók, oktatók és dolgozók egyaránt érezhetik, hogy részesei valami nagyobbnak.  

K. P.: Nagyon fontosnak tartjuk a többfrontos kommunikációt. A Jövő Egyeteme kidolgozásába már a kezdetektől fogva több száz kollégát vontunk be, akik különböző munkacsoportokban, együtt gondolkozva, közösen dolgozták ki a program koncepcióját. Most az implementáció is hasonló közös munka mentén zajlik. Szeptembertől dolgozói fórumokat is indítunk, valamint életbe lép a digitális szakembereink által fejlesztett úttörő applikáció és online platform is, amely a dolgozók és a hallgatók belső kommunikációját fogja segíteni. Rektorként különösen fontos számomra, hogy az egyetem minden polgárával, leginkább a hallgatókkal is közvetlen kapcsolatom legyen. 

Melyek a legfontosabb rövid távú célkitűzéseik, a következő hónapok legfontosabb prioritásai?  

K. P.: Az őszi időszakot a Jövő Egyeteme implementációja fogja meghatározni. Hatalmas munka áll az egész közösség előtt. Mindaz, amit most lefektetünk az oktatási modellben és a szervezeti struktúrákban, kihatással lesz a következő generációkra. Nagy kihívás, de a változás elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeresen tudjunk reagálni napjaink változásaira és az újabb generációk igényeire. Ez a nagyszabású projekt teljesen megmozgatta az egész intézményt, szervesebb együttműködést hozott az egyes intézetek és szakok között, valamint érezhetően erősebb közösséget kovácsolt – márpedig ezek korunk legnagyobb értékei. 

Reményeik szerint mi lesz a vezetői ciklusuk hosszú távú öröksége, miről szeretnének emlékezetesek maradni? 

Aczél Petra: 

Sokan beszélnek manapság tengelyforduló korról. Ilyen időszakokban könnyű beleszeretni abba, amit a korszellem éppen a legjobban ünnepel. Ezért pont az ilyen korszakokban lesz igazán fontos a lényeglátás, a belső egyensúly és a hitelesség megtartása, hogy ne mindig a külső, hanem először a belső hívásokra hallgassunk. Ha a MOME-n olyan kultúra virágzik, amelyben igazan csengenek Kipling Ha című versének utolsó sorai arról, hogy minden percet a maximumig kell megélni, ha nem spórolunk az energiánkkal, ha úgy dolgozunk, hogy nemcsak megoldunk, hanem teremtünk is, akkor az lesz az igazi örökség. Biztos, hogy nem kizárólag sikerek várnak ránk, biztos, hogy lesz kudarc is, szembenézés, és akkor tanulás is… és ezzel azt is remélem, pluszként, hogy az a mód, ahogy a régi-új vezetőtársakkal együttműködünk a MOME-ért, a MOME-n, az is jóféle örökség lehet majd. Megtiszteltetés és öröm számomra, hogy szolgálhatom ezeket a célokat. 

É. L.: A Jövő Egyeteme valódi MOME-nóvum, melynek során a célunk, hogy új utakat nyissunk a felsőoktatásban. Olyan egyetemet építünk, amely nemcsak a mai, hanem a jövőbeli kihívásokra is képes választ adni, mind hazai, mind nemzetközi szinten. Hiszem, hogy a Jövő Egyetemének a jövő vezetőire van szüksége, ezért számomra kiemelten fontos szolgálat a felnövekvő kreatívvezetői generáció segítése, valamint az egyetemi vezetői jövőképességek fejlesztése. Legyen MOME a következő generációk számára valóban a „Jövő Egyeteme”: nemcsak egy hely, ahol tanulni lehet, és ahol jó tanulni, hanem egy olyan szakmai közösség, ahol a jövő kreatív szakemberei és vezetői formálódnak.  

K. P.: Rektori ciklusom egybeesik a Jövő Egyeteme implementálásával. Ez óriási felelősség és kihívás is. A rektori pályázatom fő mottója a „szívvel-lélekkel” volt. Ezt változatlanul így gondolom. Egy olyan közösséget és intézményt szeretnék majd hátrahagyni, amely stabil lábakon álló, önfenntartó szellemi műhelyként jellemezhető, tele innovatív energiával. Célom, hogy olyan alkotókat tudjon adni az intézmény a világ számára, akik morális tartással, belső szabadsággal rendelkező, teljes emberek, és akik mernek újítók lenni, de képesek a társadalmi kihívásokra válaszokat adni, és maradandót alkotni. Fontos számomra, hogy kiemelten támogassuk a fiatalokat, és lehetőségeket teremtsünk számukra a kibontakozásra, a fejlődésre. Hiszem, hogy ők az egyetem és mindannyiunk jövője.