Egy nap alatt telepítettek öt hektár erdőt a MOME hallgatói!

Dátum: 2023.12.01
Idén novemberben háromnapos program keretében a MOME hallgatói, oktatói és munkavállalói a Balaton-felvidéki Nemzeti Park (BfNPI) erdészmérnökei és természetvédelmi szakemberek támogatásával közösen ültették el az első MOME-erdőt a Zala vármegyei Garaboncon, összesen húszezer éger facsemetét. A MOME Zero program keretében az egyetem közössége öt hektáron, azaz mintegy tíz focipályányi területen dolgozott, dacolva az erős széllel és némi esővel rekordidő alatt ültetve el 20 000 fát.

Az akció egy, a MOME károsanyag kibocsátásának semlegesítését elősegítő tágabb projekt része, melyet 2022-ben MOME Zero néven indított el az egyetem. Ennek keretében az intézmény a Balaton-felvidéki, a Duna-Dráva és a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal együttműködve félszáz hektáron telepít új erdőket, amelyek a jövőben hozzájárulnak a MOME karbonlábnyomának csökkentéséhez.

A most mérföldkőhöz érkezett kezdeményezés első része volt a novemberi erdőtelepítés, melynek célja az is, hogy bővítse a résztvevő kétszász hallgató fenntarthatósághoz kapcsolódó ismereteit, élő ökológiai labort biztosítson az egyetemi kutatásoknak, valamint közösségformáló erejével erősítse az egyetemi polgárok közti kapcsolatot.

Az akció előestéjén a lelkes résztvevőknek Anne Therese Gennari, klímaoptimista, a The Climate Optimist Handbook című könyv szerzője, TED-előadó tartott előadást a helyszínen. Közvetlenül az ültetés megkezdése előtt pedig a hallgatók rövid elméleti és gyakorlati ismertetőt kaptak a csemeték ékásós ültetésének technikájáról erdész szakemberektől, majd ültetőpárokba rendeződtek és 99 darab ékásóval felszerelve 20 000 db, kb. fél méteres mézgás éger csemetét ültettek az előzőleg vadkár elleni kerítéssel körbevett területen előkészített talajba.  

Az egybegyűltek elszántságát jól tükrözte, hogy a munkálatok kezdésekor a szakadó eső ellenére, az egész napos nagy szélben is kitartottak. Ahogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai is fogalmaztak: “Olyat, hogy egyetlen nap alatt 5 hektár erdőt elültessenek, valószínűleg még senki nem csinált Magyarországon.” Mint a szervezők elmondták, fantasztikus élmény volt együtt elültetni az első MOME erdőt, köszönik mindenkinek, aki velük volt!

A történet folytatódik a csemeték tavaszi megeredését követően a terület további gondozásával, erdőápolással, illetve a következő 5 hektár erdő telepítésével…  

Az ültetésben a Kisalföldi Agrár Oktatási Centrum Roth Gyula Erdészeti Technikum hallgatói is részt vettek. 

További hírek

Hogyan lehet a hagyományos népművészeti formakincset, az ehhez szorosan kötődő, archaikus kézműves technikákat és anyagokat újraértelmezni a kortárs design szemléletével? Erre a kérdésre ad különböző válaszokat az idén tízéves Future Traditions program, amely mára a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Divat- és textiltervezés mesterszak képzésének meghatározó tartalmi elemévé vált. 2024-ben a program a Magyar–Török Kulturális Évad keretében zajlott, egy féléven át az isztambuli Marmara Egyetemmel dolgoztak együtt a MOME hallgatói, az itt született eredményeket pedig az isztambuli Magyar Kulturális Központban nyílt kiállításon mutatják be.

Ismét indul a CheckINN Revitalizátor ötletverseny, amelynek célja az elhagyatott vagy funkciójukat vesztett területek és épületek turisztikai célú újrahasznosítására vonatkozó ötletek díjazása.

A technológia, a művészet és az elméleti kutatás határterületeit vizsgálja az Immersive Beats: 360-degree music video joint hackathon, amelyet a MOME Média design szak és a koreai Chung-Ang University közösen szervez. A hatnapos eseményen magyar és dél-koreai hallgatók AI-eszközöket is felhasználva egyesítik a zenét, a mesterséges intelligenciát és az immerzív filmes technológiákat, hogy egyedi 360 fokos víziókat komponálva videóklipeket hozzanak létre. A projekt nemcsak kreatív kísérlet, de egy hosszú távú nemzetközi kapcsolat fontos állomása is.