Budapesten formálják a mobilitás jövőjét

Dátum: 2022.11.22
Húsz évvel ezelőtt kezdődött a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Mercedes-Benz közös sikertörténete. Ezen jeles alkalom apropóján Robert Lešnikkel, a Mercedes-Benz külső formatervéért felelős fő designerével beszélgettünk.

A világhírű német autóipari szereplő és a magyar egyetem formabontó kiállítással ünnepelte húsz éve tartó együttműködését. A 2022. október 27. és 30. között megrendezett Kiállítás két valóságban eseményén a látogatóknak igazi digitális élményben lehetett részük. A MOME emblematikus tereiben és kertjében végigsétálva az egykori hallgatók munkáival ugyanis nemcsak plakátok, 3D-nyomtatott makettek és animációk formájában ismerkedhettek meg az érdeklődők, hanem az egyes formakoncepciókat a kiterjesztett valóság eszközével, digitálisan is szemügyre vehették. Így olyan koncepciójárművek elevenedtek meg előttük, mint többek között egy, a Marsra költöző telepeseket segítő vagy éppen a klímaváltozás hatására kialakuló erdőtüzek között száguldó terepjáró, de a látogatók egy önvezető sportautó, vagy zéró emissziós luxus tengervízi cruiser virtuális mását is a MOME kertjébe vetíthették. Ezt az egyetem járműtervező stúdiójában, a Mobility Design Lab-ben tett rövid látogatás követte. A kiállítás záró momentumaként pedig Robert Lešnik mutatta be a teljesen elektromos Mercedes-AMG EQE modellt, illetve az egyedülálló Vision AMG show car-t, amelyek egyenesen Stuttgartból érkeztek a MOME Campusára.

A Mercedes-Benz külső formatervéért felelős fő designerét a MOME és a Mercedes-Benz közös programjáról, valamint a digitalizáció járműiparra gyakorolt hatásáról, és a mobilitás jövőjéről kérdeztük. Interjú!

Tovább a teljes cikkre a Hype&Hyper oldalán… 

További hírek

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem számos hallgatója, munkatársa érkezett fontos szakmai mérföldkőhöz: őket és a jelenlévőket a 2025-ös Tavaszi címátadó ünnepségen Kovács Csaba megbízott rektor és Szalontai Ábel, a Doktori Iskola vezetője köszöntötte. Az elmúlt félév során doktori fokozatot szerzett Dobos Bence László, Fátyol Viola, Fiáth Henrietta, Glaser Katalin, Hartmann Gergely, Kőszeghy Flóra, Novák Piroska, Pais Panni és Póczos Valéria. Címzetes mesteroktatói címet vehet át Nagy Erzsébet, egyetemünk textil szakának elkötelezett és elismert szakoktatója.

Akár a közösségi jövőépítés vizuális metaforája is lehetne a MOME 2025-ös diplomaarculata. Hagyomány, hogy a MOME-diploma vizuális identitását, kezdve a grafikai arculattól az alapszakos és mesterszakos hallgatók portréfotózásáig, hallgatók készítik, a koncepciót pályázati úton válaszja ki az egyetem munkatársaiból álló szakmai zsűri. Az évről évre megújuló arculat fontos korlenyomat.

Idén először a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) is részt vesz a Budapest100 eseménysorozatban, amely 2025-ben a városi zöldfelületek, kertek és parkok fontosságára hívja fel a figyelmet. A MOME 15 ezer négyzetméteres, megújuló campuskertje nemcsak helyszínként csatlakozik, hanem aktív, ökotudatos fejlesztéseivel és közösségi programjaival is. A Budapest100 építészeti-kulturális fesztivál a közösségek és a város ünnepe, az esemény közelebb hozza egymáshoz a városlakó szomszédokat. 2025. május 22–25. között a városi zöldfelületeket, belső udvarokat, kerteket, zöld gangokat és az azokat gondozó közösségeket ünnepeljük.