Ahol a fiatalok repülő szőnyegeket terveznek, és komolyan gondolják
Date:
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem frissen megnyílt innovatív járműtervezési műhelyében járt az Index, ahol ugyan már húsz éve képzik a Mercedes-Benz vezető tervezőivel szoros kötelékben a tehetséges fiatalokat, most kapcsolnak csak rá igazán.
A cél nem kisebb, mint az, hogy az összeszerelő műhely jelleg mellett Magyarország kreatívan, intellektuálisan is hozzájáruljon a jövő autógyártásához.
Az index.hu-nak Treffler Máté a Formatervezés MA szak, járműtervezés programjának frissen végzett hallgatója mesélt a MOME-n gyűjtött élményeiről.
More news
Ismét átadták a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíjat a MOME kiemelkedő teljesítményt nyújtó, tehetséges hallgatóinak. A 2023/2024-es tavaszi félév nyertes pályaművei között számos, korunk aktuális társadalmi kérdéseit vizsgáló, kísérletező projekt van, a videójátéktól a különböző kutatásokon, revitalizációs építészeti projekteken át a gyermekeknek készülő fejlesztőeszközökig.
A MOME Elméleti Intézetének hallgatói 2020 óta összesen öt alkalommal pályázhattak az egy évre szóló támogatásra, amely kifejezetten elméleti szakemberek és kurátorok pályakezdését támogatta. Az 2024/2025-ös tanévben a most utolsó alkalommal átadott Deák Erika-ösztöndíjat a Rendes Kapuőrök szerkesztősége, tíz Designelmélet mesterképzésben részt vevő hallgató nyerte el egy kiállításkritikával foglalkozó Instagram-platform koncepciójával.
Kollégáink, oktatóink, hallgatóink a napokban megmutatták, hogy mire képes a MOME, ha krízishelyzetről van szó. A héten önkéntesként dolgoztak Vácon, és homokzsákok töltésével támogatták az árvízi védekezésben részt vevő hivatalos szervek munkáját a védvonalakon. A készültségben – amely sajnos még jó pár napig fennáll – minden segítő kézre szükség van, a MOME pedig ismét bizonyítja, hogy nemcsak tudásban erős, hanem abban is, hogy azonnal cselekedni tud, amikor szükség van rá.