A MOME közössége is részt vesz az árvízi védekezésben

Dátum: 2024.09.18
Kollégáink, oktatóink, hallgatóink a napokban megmutatták, hogy mire képes a MOME, ha krízishelyzetről van szó. A héten önkéntesként dolgoztak Vácon, és homokzsákok töltésével támogatták az árvízi védekezésben részt vevő hivatalos szervek munkáját a védvonalakon. A készültségben – amely sajnos még jó pár napig fennáll – minden segítő kézre szükség van, a MOME pedig ismét bizonyítja, hogy nemcsak tudásban erős, hanem abban is, hogy azonnal cselekedni tud, amikor szükség van rá.

Az egyetem vezetői, a rektor, a fenntartó és a vezérigazgató, értesülve a drámai árvízhelyzetről, azonnal összefogásra hívták az egyetemi polgárságot. A MOME dolgozóiból és hallgatóiból álló elhivatott önkéntes csapat hamar létrejött: szinte órák alatt több tucat ember jelentkezett segíteni. A napot tegnap is, és ma is Vác Szérűskert városrészében kezdték, ahol a város homokzsáktöltő pontot állított fel, és ahol a védelmi munkák folyamatosan zajlanak. 

„Büszkék vagyunk rá, hogy a MOME polgárai bármikor felelősen és aktívan dolgoznak azért, hogy segítsenek egy nehéz helyzetben” – mondta Koós Pál rektor, hozzátéve, hogy legyen szó árvízről, a háború sújtotta térségből menekülők megsegítéséről vagy erdőtelepítésről, a MOME polgárai tettekkel mutatják meg, hogy számukra milyen fontos érték az összefogás, a szolidaritás és a segítségnyújtás a bajban. 

További hírek

A Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál Eastern Promises programjában idén Schwechtje Mihály Hajtűkanyar Autósiskola című filmterve is bemutatkozott. A közép-európai régió koprodukcióira összpontosító pitchfórumon a film producere, Petrovits Genovéva – a MOME Art and Design Management szak alumnája – nyerte el a Marché du Film Producers Network különdíját. Az elismerésnek köszönhetően Genovéva jövőre meghívott vendégként vehet részt a jövő évi Cannes-i Filmfesztiválon.

Idén is saját helyszínen jelentkezik a MOME (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) a Művészetek Völgye fesztiválon a Harcsa Veronika × MOME udvarban, ahol számos workshopon, programon, sőt még a pavilon megoldásaiban is találkozhat a közönség a fenntarthatósággal, az oktatással és a designnal.

Berlin, Oberhausen, Szarajevó – további rangos filmfesztiválokra válogatták be Balogh Mirjana Wish You Were Ear című diplomafilmjét, amely a szerelmi kapcsolatok lenyomatairól szól. Miután a legjobb rövidfilmnek járó Kristály Medvét (Crystal Bear) elnyerte a 71. Berlinalén, most a rangos Szarajevói Filmfesztivál nemzetközi mezőnyébe is beválogatták a MOME Animáció szakán, a Nemzeti FiImintézet támogatásával készült animációt; itt a diákfilmek hivatalos versenyprogramjában szerepel majd.