A MOME állásfoglalása sajtómegjelenések kapcsán

Dátum: 2025.02.24
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) által meghatározott etikai alapelvek között szerepel, hogy értékként tekintünk közösségünk összetett és sokszínű karakterére: fontosnak tartjuk tudomásul venni és elfogadni az emberi különbözőségeket, vallási és világnézeti kérdésekben toleranciát tanúsítani, törekedni az egyetem valamint az egyetemi polgárok jó hírnevének, emberi méltóságának, becsületének megőrzésére és megerősítésére, személyhez fűződő jogaik tiszteletben tartására és mindenkor azt feltételezve cselekedni, hogy mások magatartását is az erkölcsi-etikai felelősség vezérli.

Az Egyetem visszautasítja, hogy bármilyen sajtóorgánum politikai célra használja fel a MOME-n zajló történéseket, a MOME közösségét, az egyetem hallgatóit, oktatóit, munkatársait és vezetőit.

Kelt. Budapest, 2025. február 19.

További hírek

Melyek a rovarmágnes növények, mit kell tenni, ha méhlegelőt szeretnénk a kertünkbe? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre válaszolt a Hegyvidéki Önkormányzat április végi beporzóbarát programja, amelynek szakmai partnere a MOME volt. A kedvezményes magkeverékvásár mellett a látogatók előadásokat hallhattak a témában, és benézhettek a MOME méhcsaládjaihoz is.

Három diplomafilm, Balogh Mirjana Wish You Were Ear, Tőkés Anna Az utolsó dobás (The Last Drop), valamint Sárdi Kata Üvegház (Glasshouse) című alkotása is versenyez a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon. A Friss Hús Magyarországon elsőként vált Oscar-kvalifikáló fesztivállá, így egyes kategóriák díjazottjai automatikusan nevezési jogot nyernek az Oscar-díjra.

Újabb két családdal bővült a tavaly ökológiai és oktatási céllal indult MOME-méhészet: az április 30-án, a méhek napján tartott kaptáravatón Mézengúzék és Pempőék költöztek Tóték és Mézgáék mellé; a négy méhcsalád együtt sokat tehet a negyed ökoszisztémájáért. Az esemény egyszerre volt közösségi ünnep és ismeretterjesztő foglalkozás, a résztvevők még friss gyümölcsvirágmézet is pergethettek.