A felvételi kapujában a “Tiéd a holnap” ösztöndíjasai

Dátum: 2025.05.07
Sikeresen fejezte be a MOME Tiéd a holnap – a jövő kreatív tehetségeiért ösztöndíjprogramot a diákok első évfolyama. A résztvevők az utolsó hétvégén záró vacsorán ünnepeltek, a program szakmai bizottsága pedig értékelte a másfél éves munkájukat. A beszélgetések során szó esett az élményekről, a jövőbeli tervekről, így természetesen az egyetemi felvételiről is.

A 2023-ban indított ösztöndíjprogram célkitűzése, hogy évről évre közel húsz hátrányos helyzetű, tehetséges diáknak biztosítson kreatív képzést, mentálhigiéniás támogatást, ösztöndíjat, valamint segítséget nyújtson számukra az egyetemi felvételi portfólió összeállításban, ezáltal pedig sikeresen juttassa el őket az egyetemi felvételi kapujába.  

A huszonkét ösztöndíjas közül tizennégyen jelentkeztek a MOME valamely szakára, többségük az animáció, a tervezőgrafika, a fotográfia és a textiltervezés iránt érdeklődik, de akadtak, akik a designkultúra, építőművészet, formatervezés szakokat jelölték meg első helyen. Nyolcan készülhetnek még egy éven át a felvételire, nekik még tart a középiskola. A felvételi második köre még zajlik, hamarosan kiderül, kik jutnak tovább a harmadik fordulóba, addig is aktív marad a kapcsolat a résztvevők és a Tiéd a Holnap-ösztöndíjprogram szakértői csapata között.  

Emlékeztetőül: az ösztöndíjprogram második, 2025-ös évfolyamára közel kilencven pályázat érkezett. Ezt megelőzően a MOME csapata közel húsz intézménybe látogatott el, az út során mintegy ezer középiskolásnak mutatta be a MOME képzéseit, többek között Debrecenben, Kecskeméten, Nyíregyházán, Pécsen, Szerencsen, Székesfehérváron és Szolnokon tartott előadásokat, az ösztöndíjprogram hatósugarát így Szabolcs vármegye kisebb településeivel, a Kecskemét–Szolnok–Cegléd háromszöggel, valamint Székesfehérvár és környékével bővítve. 

További hírek

A Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál Eastern Promises programjában idén Schwechtje Mihály Hajtűkanyar Autósiskola című filmterve is bemutatkozott. A közép-európai régió koprodukcióira összpontosító pitchfórumon a film producere, Petrovits Genovéva – a MOME Art and Design Management szak alumnája – nyerte el a Marché du Film Producers Network különdíját. Az elismerésnek köszönhetően Genovéva jövőre meghívott vendégként vehet részt a jövő évi Cannes-i Filmfesztiválon.

Idén is saját helyszínen jelentkezik a MOME (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) a Művészetek Völgye fesztiválon a Harcsa Veronika × MOME udvarban, ahol számos workshopon, programon, sőt még a pavilon megoldásaiban is találkozhat a közönség a fenntarthatósággal, az oktatással és a designnal.

Berlin, Oberhausen, Szarajevó – további rangos filmfesztiválokra válogatták be Balogh Mirjana Wish You Were Ear című diplomafilmjét, amely a szerelmi kapcsolatok lenyomatairól szól. Miután a legjobb rövidfilmnek járó Kristály Medvét (Crystal Bear) elnyerte a 71. Berlinalén, most a rangos Szarajevói Filmfesztivál nemzetközi mezőnyébe is beválogatták a MOME Animáció szakán, a Nemzeti FiImintézet támogatásával készült animációt; itt a diákfilmek hivatalos versenyprogramjában szerepel majd.