Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

A mesterséges intelligencia hatása az alacsony erőforrású (korlátozott digitális erőforrásokkal rendelkező) nyelvekre és azok vizuális kultúráira

A projekt bemutatása

A projekt bemutatása

A „Mesterséges intelligencia hatása az alacsony erőforrású (korlátozott digitális erőforrásokkal rendelkező) nyelvekre és azok vizuális kultúráira” című projektet a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatja és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vezetésével valósul meg. A kezdeményezés célja, hogy kutassa és fejlessze az olyan alacsony erőforrású nyelvek, mint a szlovák, magyar, cseh és lengyel, és a hozzájuk kapcsolódó vizuális kultúrák alulreprezentáltságát a mesterséges intelligencia (MI) rendszerekben. 

A projekt keretében feltérképezzük a problémás MI-rendszerek jelenlegi állapotát, valamint olyan MI alapú eszközöket fejlesztünk, amelyek kifejezetten ezen kultúrák sajátosságaira épülnek. Projektünk a V4 országok vizuális örökségének megjelenítését pontosan biztosító eszközök létrehozását célozza.

A MOME Heritage in Motion lab projektjének eredményeként nemzetközi szimpóziumot és workshopokat szervezünk az MI és a kulturális örökség megőrzésének témájában. Emellett egy online kiadvány is megjelenik, amely a legújabb regionális tudományos eredményeket, helyi innovációkat mutatja be, különös tekintettel a projekt keretében fejlesztett MI-eszközökre és technológiákra, amelyek az alacsony erőforrású nyelvekre fókuszálnak. 

Megrendezésre kerül 2026-ban egy kiállítás is, amely a V4-országokból származó, MI által generált műalkotásokat mutat be diák kurátorok szervezésében. Létrehozunk egy weboldalt is, amely egy hallgatók által összeállított online kiállítást mutat be. A kiállítás innovatív, a V4-országok sokszínű kulturális öröksége által inspirált, MI által generált műveket tartalmaz majd. 

A projekt részeként kifejlesztünk a régió vizuális kultúráját pontosan beidézni képes MI-alapú, szövegből képet, videót előállító platformot is.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem 39 570 euró vissza nem térítendő támogatásban részesült a Nemzetközi Visegrádi Alapból, amelyet a “Mesterséges intelligencia hatása az alacsony erőforrású (korlátozott digitális erőforrásokkal rendelkező) nyelvekre és azok vizuális kultúráira“ című pályázattal nyert el. A projekt 2025. június 1. és 2026. november 30. között valósul meg összesen 5 konzorciumi partner együttműködésével a V4-es országokból.

Projekt Partnerek

  1. Moholy-Nagy Művészeti Egyetem / Moholy-Nagy University of Art and Design (Magyarország / Hungary) 
  2. Filozoficky ustav SAV, v.v.i., Oddelenie sociálnej filozofie a filozofickej antropológie / Institute of Philosophy, Slovak Academy of Sciences, v.v.i. (Szlovákia / Slovakia) 
  3. Czech Video Center, a.s.  / FAMEPLAY (Csehország / Czechia) 
  4. Univerzita Jana Evangelisty Purkyně v Ústí nad Labem, Fakulta umění a designu UJEP / The Jan Evangelista Purkyně University in Ústí nad Laben (Csehország / Czechia) 
  5. Uniwersytet Śląski w Katowicach, Wydział Humanistyczny, Centrum Studiów nadKrytycznymi Technologiami / University of Silesia in Katowice (Lengyelország / Poland) 

A Nemzetközi Visegrádi Alap (IVF) nemzetközi donorszervezet, melynek feladata a Visegrádi Csoportot (V4) alkotó országok – Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia – közötti szorosabb együttműködés elősegítése. Az Alap fő célja, hogy az emberek és az intézmények közti kapcsolatokat erősítse Közép-Kelet-Európában azáltal, hogy támogatást nyújt civil és társadalmi kezdeményezéseknek. Az alap által támogatott területek: kultúra és közös identitás; oktatás és tehetséggondozás; innováció, kutatás, fejlesztés, vállalkozói szellem fejlesztése; demokratikus értékek és média; közpolitikai és intézményi együttműködés; regionális fejlődés, környezet, turizmus; társadalmi fejlődés. A Visegrádi Alap működéséről, valamint pályázati lehetőségeiről bővebb információ az http://www.visegradfund.org honlapon található.

A projektet Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia kormánya társfinanszírozza a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásaiból. A Visegrádi Alap küldetése a fenntartható közép-európai regionális együttműködésre vonatkozó elképzelések előmozdítása.

Projekt részletei
Azonosítószáma
22510385
Futamidő
2025. június 1 - 2026. november 30. (18 hónap)
Támogatás összege
39 570 EUR