A kultúra közösségeket és gazdaságokat átalakító ereje (CAST)
A projekt bemutatása
A MOME a projekt tudáspartneri szerepét tölti be, valamint vezeti az SO1 munkacsomagot. A társadalmi design és a gyakorlatalapú designkutatás területén szerzett tapasztalatával a MOME koordinálja a közös részvételi módszertan kidolgozását, segíti a jó gyakorlatok megosztását, valamint támogatja a kulturális alapú, közösségi megoldások bevezetését.
A MOME felel a CAST Kapacitásfejlesztési Akadémia szakmai programjáért is, amellyel a kulturális és turisztikai szakemberek kompetenciafejlesztését célozza.
A MOME részt vesz a pilot akciók előkészítésében és lebonyolításában – többek között a magyarországi pilotot közösen tervezi a Savaria Múzeummal – valamint hallgatóit is aktívan bevonja az egyes tevékenységekbe, elősegítve a fiatalok részvételét és foglalkoztatási lehetőségeit. A projekt hozzájárul a MOME regionális kapcsolatrendszerének erősítéséhez és gyakorlatközpontú oktatási küldetésének megvalósításához.
Pilot akciók
- Iskriva, Szlovénia: ipari (acélipari) örökség bemutatása a Koroška régióban
- Nice and Homely, Szlovénia: a méhészek és a méhek kulturális és biodiverzitási jelentősége
- Koprivnica-Križevci megye, Horvátország: naiv művészet galériaútvonal és "szétszórt szálloda" (Albergo Diffuso)
- Vajdaság Idegenforgalmi Szervezete, Szerbia: kulturális és természeti örökség akadálymentesítése Újvidéken és a Zone 021 térségben
- Urban Cult, Montenegró: akadálymentes rendezvények szervezése
- Savaria Múzeum, Magyarország: akadálymentes múzeumi negyed kialakítása és hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatása
- The Collective, Bulgária: identitás újraépítése városi peremkerületekben (Szófia, Lyulin)
- Transylvania Trust Alapítvány, Románia: örökségvédelmi képzések és üzleti lehetőségek Kolozsvár térségében
- Kolárovo, Szlovákia: multikulturális turizmus fejlesztése
- Moldovai Belföldi és Beutazó Turisztikai Szövetség: közösségi alapú kulturális fesztivál
- Zepce Fejlesztési Ügynökség, Bosznia-Hercegovina: multikulturalizmus és természeti erőforrások a zöld gazdaság és turizmus szolgálatában
Mi teszi a CAST projektet egyedivé? A projekt különlegessége, hogy a képzés és kapacitásfejlesztés nem csupán kísérőelem, hanem a módszertan szerves része. A cél, hogy a közösségek ne csak átvegyék a modellt, hanem képesek is legyenek azt önállóan alkalmazni.
A CAST modellt különböző szakpolitikai szinteken is terjeszti, és célzottan keres a további EU-s és magánfinanszírozási lehetőségeket annak érdekében, hogy a projekt víziója – egy társadalmilag igazságos és zöld átmenet – hosszú távon is megvalósulhasson.
A projekt céljai
1. A helyi közösségek kapacitásainak fejlesztése és megerősítése
Különösen a kulturális és turisztikai szakembereket célzó workshopok, képzések és tanulmányutak szervezésével erősítjük a kultúraalapú társadalmi befogadásról szóló tudást és párbeszédet. A Duna Régió 14 térségéből érkező gyakorlati szakemberek aktív részesei lesznek a kulturális tevékenységek közös fejlesztésének és megvalósításának.
2. Befogadó és hozzáférhető szolgáltatások és termékek létrehozása a mintaközösségekben
Tizenegy helyszínen vizsgáljuk, hogyan változtatja meg a kultúra új értelmezése a közösségi dinamizmust, és hogyan ösztönzi a gazdasági növekedést. A tevékenységek során közösségi tervezéssel valósulnak meg kulturális beavatkozások, javul a fizikai hozzáférés a sérülékeny csoportok számára, valamint videós tartalmak segítik az információkhoz való hozzáférést. A cél nem új folyamatok kitalálása, hanem a meglévő kapcsolatok és kulturális nézőpontok újrarendezése.
3. A CAST modell széles körű hasznosítása, beépítése és terjesztése a Duna Régióban
A pilot tevékenységek tapasztalatai alapján a CAST modell olyan eszközzé válik, amely régiószinten is alkalmazható. Politikai integrációval és közös promócióval törekszünk arra, hogy a modell beépüljön a szakpolitikai gyakorlatba, valamint átemelhető legyen más térségekbe is. A modell népszerűsítésére számos rendezvényen kerül sor, köztük a különleges Danube Caravan Fesztiválon, hogy minél szélesebb közönséget érjen el.
A projekt a Society and Action Lab gondozásában valósul meg, Hosszu Erzsébet DLA tudományos munkatárs és Bukovinszky Emese kutatási asszisztens részvételével.
Projekt adatok
Költségvetés: 2 761 660 EUR, ebből 174.400,00 EUR a teljes költségvetése a MOME-nak
Támogatás: Interreg Danube Region Programme (80%) – az Európai Unió társfinanszírozásával
Időtartam: 2025. április – 2028. március
Vezető projektpartner: Urška Dolinar, Iskriva – Institute for Development of Local Potentials, Szlovénia
Nemzetközi projektoldal: CAST | CAST
